KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Ezt nem tudtam, elnézést kérek, hogy a hozzászóláshoz is kell kártya; ez tanulság képviselőtársaimnak.
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi bizottság február 5-ei ülésén megtárgyalta az 1989. számú országgyűlési határozati javaslatot, és azt 11 igen, 10 nem szavazattal általános vitára ajánlotta, támogatta.
A bizottság részletesen áttekintette az előterjesztést megelőző és azt indokoló folyamatokat. A kiindulási pont az Országgyűlés 100/2001. számú határozata volt, amely önálló fegyveres erőként javasolta a nemzetőrség létrehozását úgy, hogy a létrehozás körülményeinek vizsgálatát írta elő a kormánynak. Tehát nem magának a szervezetnek a felállítása volt a feladat, hanem annak megállapítása, hogy az lehetséges-e, van-e létjogosultsága.
A vizsgálatok eredményéről a honvédelmi bizottság azt a tájékoztatást kapta, hogy az előző kormányzat nem állította fel az előkészítő bizottságot. Erről adott számot az államtitkár úr is az iménti expozéjában.
A vizsgálat megállapította, hogy az önálló fegyveres erő formájában kialakítani tervezett nemzetőrség alkotmányos, központi költségvetési és koncepcionális problémákat vet fel. Mindezen túl az előterjesztő elképzelése a nemzetőrség létrehozására ebben a formában nem illeszthető a Magyar Honvédség stratégiai átalakításának koncepciójába, nem értelmezhető az önkéntes, professzionális haderő részelemeként.
A honvédelmi bizottság ülésén elhangzott az is, hogy az önkéntes tartalékos rendszer lehet az a strukturális elem, amely a nemzetőrség egyes koncepcionális elemét magában hordozhatja. Azaz a tartalom egyes vonatkozásai részei lehetnek az átalakuló honvédségnek, azonban az eredeti elképzelés formája, elemei miatt annak kivitelezése nem lehetséges. Ez indokolja a határozat hatályon kívül helyezését, melyet a honvédelmi bizottság többségi határozatában támogatott.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi