DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ebben a vitában most gyakorlatilag minden érv elhangzott, ami fontos és lényeges. (Nagy zaj. - Dr. Kóródi Mária: Beszélj még egy kicsit!) Így a Házszabály adta azon lehetőséggel, hogy öt percben összefoglalhatom még egyszer a frakció álláspontját, nem kívánok élni, csupán Kuncze Gábor felvetésére szeretnék reflektálni.
Tisztelt Frakcióvezető Úr! Obstrukcióról hatórás vita után nem lehet beszélni. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Így van!) A költségvetési törvény általános vitájára a Házszabály, ha időkeret alkalmazását rendeli a Ház, 30 óra tárgyalását írja elő. Ha ennek analógiájában gondolkodunk, akkor a költségvetési bizottságnak az egyébként kétségtelenül nagy számú módosító javaslat megvitatására bizony többnapos munkát kell ráfordítania. Ehhez egyébként az emelt bizottsági pótlék, hogy így mondjam, ellenszolgáltatásul, ugyancsak biztosított törvényi rendelkezés alapján.
A tisztességes munkához meg kell adni a kellő időt, és ez egy költségvetési törvény módosító javaslatait illetően bizony nem hat óra, hanem több nap. Önök ezt nem tették, ezért itt obstrukcióról beszélni nem lehet. Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy a 2003. évi költségvetésnek az a bizottsági előkészítése, amit a Házszabály valamennyiünk számára előír, valójában nem történt meg. Ez képtelenség, ez elfogadhatatlan. Ebbe nem nyugodhatunk bele, ezt nem szentesíthetjük. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi