DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Három pontosítást szeretnék tenni, már csak azért, hogy Salamon képviselő úr, aki nem volt ott a költségvetési bizottság ülésén, is pontosan tudja, hogy mi történt. 1. Az adott javaslat a költségvetési bizottság ülésén akkor hangzott el, amikor a bizottság már hat órája ülésezett. Hat órán keresztül tárgyalta a bizottság a módosító javaslatokat. 2. A költségvetési bizottság valamennyi módosító javaslatot megtárgyalt, amit a költségvetéshez benyújtottak a képviselők vagy a bizottságok. (Font Sándor: Ez nem igaz!) 3. Miután Salamon képviselő úr sem vitatta, egyetértünk abban, hogy a javaslat házszabályszerű volt, amit a bizottság elfogadott, s tette ezt annak érdekében, hogy az ellenzék ne tudja lehetetlenné tenni a költségvetés elfogadását, ugyanis aznap éjjel 12 óráig szükséges volt a kormánytámogató lista megadásához azoknak a módosító javaslatoknak egy részét a bizottságnak megtárgyalnia és szavazással eldöntenie, amely módosító javaslatokról a vita folyt. Úgy gondolom, az igazsághoz ez is hozzátartozik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi