GODÓ LAJOS

Full text search

GODÓ LAJOS
GODÓ LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság a február 4-én megtartott ülésén megtárgyalta az országos területrendezési tervről szóló törvényjavaslatot, és azt 14 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett általános vitára ajánlja.
Az országos területrendezési terv nagyon fontos, ezt már több bizottság a véleményében megfogalmazta. Hasonlóképpen megfogalmazódott ez a mezőgazdasági bizottság ülésén is, amikor is azt állapította meg a bizottság, hogy összhangban van az 1996-ban elfogadott területrendezési és területfejlesztési terv irányelveivel. Hét éve, 1996-ban fogadta el az Országgyűlés a területrendezésről és a területfejlesztésről szóló törvényt. 1998. március 20-án, a Horn-kormány utolsó parlamenti ülésnapján került elfogadásra a 35/98-as számú országgyűlési határozat az országos területfejlesztési koncepcióról. Ez a koncepció rögzíti többek között a kiemelt üdülőkörzeteket, a régiók határait és az országos területrendezési terv elkészítésének elveit.
2000 végén, a 2001. év elején gyakorlatilag - miniszteri válaszból tudom - elkészült az országos területrendezési terv. Sajnos nem került benyújtásra, és én úgy ítélem meg, hogy emiatt néhány év csúszás keletkezett a különböző fejlesztésekben. Én úgy gondolom, az a fontos, hogy ma ezt az Országgyűlés tárgyalni tudja.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A mezőgazdasági termelésre, az országos övezetekre az ágazati jogszabályok a meghatározóak. Az érzékeny természeti területekre a nemzeti környezetvédelmi program, a kiváló termőhelyi adottságú területekre a nemzeti agrár-környezetvédelmi program, az ökológiai hálózat létrehozása kapcsán a nemzeti természetvédelmi alapterv adja meg az útmutatót.
A mezőgazdaság céljait, feladatait, multifunkcionális jellegét figyelembe véve, annak legfontosabb összetevőire az országos területrendezési terv megfelelő garanciákat épített be a törvényjavaslatba: védi a történelmi bortermő helyeket, figyelmet fordít sajátos jellegének megőrzésére. A jelenlegi erdőterületek védelme biztosított.
Az ökológiai hálózat védelmében korlátozásokat vezet be a javaslat, különösen a területfelhasználás, a műszaki infrastruktúra-hálózat létesítése, valamint a bányászati tevékenységek folytatása tekintetében. Lehetőséget biztosít az új, Vásárhelyi-terv által ütemezett vésztározó kialakítására s azoknak a területeknek az agrár-környezetvédelmi program szerinti hasznosítására.
Tisztelettel ajánljuk a tisztelt Háznak a törvény mielőbbi megalkotását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi