DR. KISS ELEMÉR

Full text search

DR. KISS ELEMÉR
DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Miniszterelnöki Hivatal számára és a kormányzat egyéb szereplői számára is a közbeszerzési törvény előírásai irányadók. A közbeszerzési törvény meghatároz, pontosabban nem a törvény, hanem a költségvetési törvény évenként karbantart, és így határoz meg egy-egy összeget, hogy beruházásoknál, szolgáltatások igénybevételénél milyen értékhatár alatt nem szükséges közbeszerzési eljárást lefolytatni, akármilyen megoldással - ugye, a közbeszerzési eljárásnak is van többféle módozata, nagyon jól ismerjük.
Ebben az esetben a tízezer dollárból világosan kiszámítható ennek a forintellenértéke, ez messze nem éri el azt az értékhatárt, ami ez idő szerint – pontosabban: a múlt évben - érvényes volt a közbeszerzési törvény előírásaival összefüggésben. Ezért tehát közbeszerzési eljárás lefolytatására az ügyben nem került sor.
A megbízásoknál - ön is jogász, tudja - kicsit hasonló a helyzet, mint az ügyvédi megbízásoknál, alapvető fontossága van annak, hogy kialakult-e bizalmi viszony vagy sem. Ügyvédet is úgy választ valaki, akinek szüksége van ügyvédi tevékenységre, hogy kialakul egy bizalmi viszony, megbízik a szaktudásában, az ismeretanyagában annak, akivel megállapodást köt - ez volt az alapja ezen megállapodás létrejöttének is.
Tehát összességében a válaszom az, hogy nem volt közbeszerzés, mert nem volt rá szükség. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi