SIMON GÁBOR

Full text search

SIMON GÁBOR
SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy konstruktív javaslattal szeretnék önök felé élni. Mi itt a munka törvénykönyvéről szóló módosításokról beszélünk. Mi lenne, ha a mostani vitáinkban elsősorban erről szólnánk? De miután a képviselőtársam említette, és elnök úr is tett erre célzást, hogy a magyar parlamentben, ahol mindannyian képviselőként részt veszünk a vitákban, természetesen nem lehet korlátozni - és nem is szabad - a képviselői hozzászólások tartalmát, ezért szép lassan, tagoltan elmondom önöknek még egyszer, elsősorban Sümeghy képviselőtársamnak, hogy 2002-2003 folyamán 22 százalékkal fog a reálbér emelkedni. A minimálbért mi úgy emeltük, bocsánat, úgy változtattuk, hogy adómentessé téve 6 ezer forinttal több jut minden család zsebébe, miközben nem növekedtek a rajta lévő költségek a munkaadók számára. Önök úgy emelték a minimálbért, hogy duplájára emelkedett a rárakódó bérköltség, amiből az államnak jelentős többletbevétele volt. Ez a különbség az önök és a mi filozófiánk között; mi az embereknek akarunk kedvezni, önök pedig az államnak kedveztek ebben a kérdésben.
Tehát, elnök úr intését is figyelembe véve, legyünk szépen higgadtak, megfontoltak, és tegyünk javaslatokat azokban az ügyekben, amikről úgy gondolják, hogy a munkatörvénykönyv módosításához hozzájárul, hogy az jobb legyen, hogy az önök számára is elfogadható legyen.
Ez nem az utca. Itt nem kell hordószónoklatokat tartani. Itt egy jogszabály-módosításhoz kell értelmes, hozzáilleszthető javaslatokat tenni. Ezért mi azt javasolnánk önök felé, hogy beszéljünk a törvénymódosításról. Lehet, hogy önök úgy gondolják, hogy az embereket ez nem érdekli, de az emberek életét ez jelentős mértékben befolyásolja. Talán kevésbé érdeklődnek azok iránt a blablák iránt, amiket itt rendszeresen meghallgatunk.
Szeretném azt kérni, hogy beszéljünk a törvénymódosításról. Ebben mi most partnerek leszünk. Kérem önöket, hogy legyenek önök is ebben partnerek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi