VINCZE LÁSZLÓ

Full text search

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hol kellene folytatni? - kérdezi Simon képviselő úr, amikor erről a vitáról szót kellene ejteni. Én azt gondolom, hogy az önök kormánya ott folytatja, ahol Horn Gyula abbahagyta anno.
(11.50)
Nevezetesen, annak idején az áldásos privatizációs tevékenységgel és a Fejlesztési Bank akkori elnöke, Medgyessy úr vezetésével többek között tönkreverték a Csongrádi Bútorgyárat. Azóta sem tud talpra állni, bár bizonyos segítséget és reményt kapott az előző időszakban; most ez visszájára látszik fordulni.
A szakértői kormány, úgy látszik, ezt tovább folytatja az önkormányzatok szintjén való létszámleépítéssel, azzal, hogy a finanszírozást nem adta oda. Ugyanakkor a szegénység kormánya a tőkejövedelmeket, a részvények kamatadóját az első lépcsőben eltörölte. Nem tudom, hogyan áll ez arányban azzal, hogy közben távmunkáról kellene majd itt beszélni, és egyfajta reménységről, hogy például ebben a körben, amely a távmunkába bekapcsolódhat, többen érdeklődéssel várják és várjuk ennek lehetőségét. Én ezt valóban egy nagyon távlati, rózsaszín álomnak látom csak, legalábbis az én választókörzetemben.
Ha még ehhez hozzávesszük azt a tudott tényt, hogy a családi gazdaságok és az őstermelők megrövidítése folyik folyamatosan, azáltal is, hogy a földalapú támogatás fele sincs, mint az előző időszakban, még az időszaki foglalkoztatást is nagy mértékben befolyásolja, erre kellene törvényi paragrafusokat szülni, nem pedig mutogatni vissza vagy még visszább.
Csak illusztráltam a mondókám elején, hogy mutogatni tudunk mi is, és igazából jó lenne, ha előrefelé mozdulna ez a kormány.
Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi