JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tóth képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban három észrevételt szeretnék tenni, ami, úgy gondolom, feltétlenül indokolt.
Az egyik, hogy kétharmados törvényt emleget. Az épített környezet védelméről napirenden szereplő törvény feles törvény, tehát a módosítása is feles. Úgy gondolom, képviselő úr, hogy ez így van rendjén; ha az önkormányzati törvényt kívánnánk módosítani, ahhoz egyértelmű, hogy kétharmad kellene. Amilyen többséggel kellett elfogadnia egy törvényt a parlamentnek, ugyanolyan többség kell a módosításához is.
A felkészülésről mondta a képviselő úr, hogy először fel kell készülni, és utána lehet kérni. Ez igaz, de előbb el kell dönteni, hogy felkészüljön-e egy önkormányzat egy ilyen hatósági feladat ellátására. A képviselő úr is tudja, hogy először meg kell hozni a döntést, utána pénzt, energiát kell belefektetni, és utána lehet kérni. Úgy gondolom, hogy ez az indítvány, ha másért nem, de arra pontosan jó, hogy az önkormányzatok már ilyen vita után is mérlegeljék azt, hogy érdemes-e nekik felkészülni egy ilyen hatósági feladat ellátására.
A harmadik észrevételem pedig a közigazgatási reformmal kapcsolatos. Úgy gondolom, hogy igen nagy nyilvánosság előtt zajlik ez a dolog. Ellenzéki képviselők is több tájékoztatást kaptak, nagyon sok szakmai fórum volt, én is voltam a Belügyminisztériumban akkor, amikor ellenzéki, fideszes képviselők is ott voltak, és a képviselő úrnak szeretném felhívni a figyelmét, hogy a jövő heti önkormányzati bizottsági ülésen a miniszter asszony tájékoztatást fog adni a bizottságnak a közigazgatási reform jelenlegi helyzetéről, elképzeléseiről, és én javasolom a képviselő úrnak, hogy jöjjön el és hallgassa meg, mert látom, hogy érdeklődik a téma iránt.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi