DR. RÁKOS TIBOR

Full text search

DR. RÁKOS TIBOR
DR. RÁKOS TIBOR (Fidesz): Tisztelt politikai Államtitkár Úr! Köszönöm azokat a kiegészítő információkat, amelyeket most elmondott nekem. Viszont továbbra is úgy gondolom, bár nyilván nagyon fontos, hogy az országunk jó hírét vigyük külföldre és gazdasági befektetőket keressünk, de az európai uniós csatlakozásunk fényében és az erre való felkészülés reményében, a sikeres csatlakozás tekintetében valószínűleg célszerűbb lenne európai modelleket tanulmányozni, mivel mindannyian tudjuk, hogy a különböző gazdasági kapcsolatainknak a 80 százaléka az Európai Unióval történik. Tehát azt gondolom, hogy célszerű lenne Írország példáját követni, az ír gazdasági működéseket tanulmányozni, hiszen ott is - láthatjuk - hasonló problémák történtek, a multinacionális cégek onnan is eltávoztak, és ők is most a kis- és középvállalkozások felé fordultak.
(15.30)
Tehát félreértés ne essék, én nem gondolom azt, hogy ezek kidobott pénzek lehetnek, viszont azt gondolom, hogy olyan célterületeket kell megcéloznunk, ahonnan hasznos és átvehető eredményeket tudunk produkálni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezzel szemben nekem ez most itt elfogadhatatlannak tűnik. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi