DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném képviselő úr múltkori hozzászólását megköszönni, ezt akkor is megtettem, mert ezzel is elősegített egy olyan munkát, aminek az eredményeként, egy újabb konzultáció eredményeként tudtunk tovább javítani az idei csontvelő-transzplantációs lehetőségeken. Hozzáteszem, hogy a további javítás lehetőségeit is vizsgáljuk. Azt gondolom, itt valóban arról van szó, hogy nézzük meg: a rendelkezésre álló forrásokat hogyan tudjuk még hatékonyabban felhasználni, természetesen együttműködve a szakmával.
Ismeretes, hogy általában a transzplantációs tevékenységek irányítása állami feladat, és tulajdonképpen a donoregyesületeknek igazán szerepe a csontvelő-transzplantáció esetén van, és bizony egy másik köszönettel is tartozom a hazai donoregyesületeknek, az Életért, a Csontvelőbetegekért Közhasznú Alapítványnak, akik a reagensek beszerzésében sokat segítenek, de az ajkai Csontvelődonor Egyesület is a felvilágosító tevékenységével sok új donort szerez.
Azt tudom mondani önnek: persze itt arról van szó, hogy hogyan lehet a hazai nyilvántartást, annak az információs rendszerét jobban javítani, erre külön a költségvetés az idén 60 millió forintot irányzott elő, hogy a magyar csontvelődonor-regisztert tudjuk fejleszteni, hogy a nemzetközi szintre föl tudjuk ezt hozni. Ami pedig a költségvetési kérdéseket illeti, sajnálom, hogy ilyen példákat kell felhoznia, mert az egészségügyi törvény világosan előírja azt, hogy a donor jogosult - amennyiben társadalombiztosítási jogviszonya alapján még nem is fedezettek a költségei - minden, a tevékenységével, az adományozással kapcsolatos költségének megtérítésére, beleértve az utazással kapcsolatos költségeket.
Úgyhogy, képviselő úr, azt javaslom, hogy nézzük meg ezeket a konkrét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) eseteket és egyenként természetesen a szükséges...

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi