DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hadd kezdjem a második résszel: azt kell hogy mondjam, semmilyen zavart nem okoz az ellátásban, hogy magánvállalkozó vagy vállalkozó betéti társaság - többféle konstrukció van - végzi a háziorvosi praxisban a tevékenységet. Természetesen a társadalombiztosítás elszámol vele. Ez semmilyen zavart nem okoz, nem kell attól tartani, hogy ez az ellátásra kedvezőtlen. Sőt, azt kell mondanom, a legtöbb rendelőben a minimális felszereltséget bőven meghaladó eszközparkkal, számítógéppel rendelkeznek, az eszközök elhasználódásának pótlására is van lehetőség bizonyos körben, ennek a továbbfejlesztését is tervezzük.
Nem ilyen kedvező a helyzet az úgynevezett praxistörvénnyel kapcsolatban, amit a kérdése első részében említett. Sajnos, azt kell mondanom, hogy bizony ez a praxistörvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen elsősorban az időskori biztonságról nem sikerült kellő módon gondoskodni. Azok a gyakorlati problémák is fennállnak, amelyeket ön érintett, hiszen ez átruházható vagyoni értékű jog, ennek átadása gondot okoz, nagyon sok helyen nincs megfelelő vásárló, a visszavonulni vagy praxist váltani szándékozó kolléga nem talál olyan vevőre, aki az anyagi kockázatot is vállalja a praxis megvételéért. Ilyenkor természetesen belép az önkormányzati kötelezettség.
Mindenesetre azzal szeretném zárni a rövid válaszomat, hogy a Magyar Orvosi Kamarával együttműködve szeretnénk létrehozni egy praxisalapot. Természetesen a költségvetésnek erre áldoznia kell, hogy valamilyen módon tudjuk ezt a kérdést megnyugtató módon rendezni.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi