FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt télen, január 8-án, 9-én, 12-én, 13-án, majd pedig február 9-én, 13-án, 14-én, 18-án mínusz 20 fokot messze meghaladó, alacsony hőmérsékletet mértek több helyen az országban, és ez komoly figyelmeztetés volt arra, hogy várhatóan nagy fagykárok keletkeznek az ültetvényekben, a szőlőkben és a gyümölcsösökben.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ez a természeti csapás sajnos a második évben ismétlődött meg, hiszen a 2001-2002-es téli fordulón ugyancsak hasonló súlyú téli fagykárt szenvedtek, főleg a sík vidéki gazdálkodásokban érdekeltek. Az Orbán-kormány annak idején azonnal megalkotta az előlegek kifizetéséről szóló rendeletet, amelynek a végrehajtása már a mostani kabinetre maradt.
Én azt szeretném kérdezni, hogy a jelenlegi kormány együtt érez-e azokkal a gazdálkodókkal, akik nehéz helyzetbe kerültek? Én ezt a kérdést egyszer már feltettem a szaktárcának, akkor az államtitkár úr válaszolt az FVM nevében - és én azt mondom, hogy ilyen gyenge választ már régen lehetett hallani. Az államtitkár úr azzal nyugtatott meg bennünket – idézem: “Egyébként, gondolom, itt a teremben elég sokan ülnek, akik foglalkoznak mezőgazdasággal. Azt hiszem, ők tudják alátámasztani azt, hogy még 70-80 százalékos fagykár esetén is tud a termelő teljes termést betakarítani, amennyiben megfelelően végzi a metszést.”
Miniszter úr, tessék elmondani a helyettesének, az államtitkár úrnak, hogy azt a metszőembert még nem találták fel, aki 80 százalékos fagykár esetén 100 százalékos termést tud majd valahogy kicsavarni. Ezért kérdezem a miniszter urat, mekkora pénzalapot terveznek létrehozni a fagykárenyhítésre, mekkora lesz az 1 hektárra vonatkozó kárenyhítés? Mikor tervezik a kifizetési eljárást megvalósítani? Köszönöm a figyelmét. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi