DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a folyamat elemzéséhez realistáknak kell lennünk, és igazságosan kell megítélnünk a földhivatalok munkáját, ahol az ügyiratszám 1999-hez képest jelentősen megnövekedett; akkor még 2,2 millió ingatlan-nyilvántartási kérelem érkezett a földhivatalhoz, amelyeket el kellett intézni, a tavalyi esztendőben már 3,6 millió. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy a problémás ügyek száma ezrelékekben mérhető, nagyon örülnék, ha más bíróságok vagy hatóságok is hasonló pontossággal és hatékonysággal működnének.
Az 1997-es hátralékos ügyiratok nagyságrendje 860 ezer darab volt, 2003. március 31-én országosan 157 ezer elintézetlen ügyiratot tartottunk számon, és az ön megállapításával szemben nemhogy zavarossá és kritikussá vált volna a helyzet, hanem az ország döntő részén tisztázódtak az ügyek, naprakészek az ügyek, három megye kivételével. Sajnos, ebből kiemelkedik a főváros és Pest megye. A minisztérium az elmúlt év őszén áttekintette a helyzetet, a helyszínen is megtekintettük a problémákat, és hathatós intézkedéseket hoztunk, vezetőcseréket hajtottunk végre, a fővárosban és Pest megyében 31 fővel megerősítettük az apparátust, 39 millió forint dologiköltség-többletet biztosítottunk hozzá, raktárterületeket alakítottunk ki az iratok nyilvántartásához, a káosz megszüntetéséhez.
Ennek köszönhető, hogy folyamatosan jelentősen javul a helyzet, és jó esély van rá, hogy az idei évben úgynevezett naprakész helyzet alakul ki. Nyilván mindig lesznek olyan ügyek, amelyek bírósági vagy egyéb problémák miatt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem intéződhetnek el naprakészen, de úgy gondolom, hogy ezzel nagyon jelentős lépést tettünk a javulás érdekében.
Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi