DR. HILLER ISTVÁN

Full text search

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Színház ügye az építési munkálatok óta sokszor szerepelt a tisztelt Ház napirendjén, ön is, kedves képviselő úr, nem egy alkalommal foglalkozott vele.
Nem kétséges, hogy számos vitára adott okot maga az épület is; azok az ülőhelyek, ahonnan a színpadot nem lehet látni, így maradt a fül öröme, pontosabban maradt volna, ha az akusztika nem lenne olyan, amilyen. Erről tehát volt és van nézetkülönbség közöttünk, mint ahogy helyes annak a megítélése is, hogy a főigazgatói poszt pályázat útján kerüljön betöltésre, ahogy Jordán Tamás főigazgató úr esetében ez is történt. Most azonban, igen tisztelt képviselő úr, igen tisztelt Országgyűlés, némiképp másról van szó.
Tisztelt Képviselő Úr! Előrebocsátom, fontosnak és kívánatosnak tartom, hogy a Nemzeti Színház repertoárján szerepeljenek a magyar nemzeti irodalom kincsei, köztük Madách Imre halhatatlan műve, Az ember tragédiája is. Az a kérdés azonban, hogy ki rendezze, hogy milyen művészi koncepcióval, milyen koreográfiával, milyen szereposztásban és hányszor, tisztelt képviselő úr, szerintem ennek megítélése nem a politika dolga (Taps az MSZP soraiban.), nem parlamenti képviselőnek és nem miniszternek kell eldönteni, hogy jól alakít-e Lucifer, hogy férfias-e Ádám, és hogy szép-e Éva. Én erre nem vagyok hajlandó, mert nem engedem be a politikát oda, ahol semmi keresnivalója. (Taps az MSZP soraiban.)
Őszintén remélem, tisztelt képviselő úr, hogy ebben, hogy oda, ahol a politikának semmi keresnivalója, nem engedjük be a politikát, önnel, önökkel, a Ház egészével egyet tudunk érteni. Kérem szépen ezért a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi