HERÉNYI KÁROLY

Full text search

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr nemrégiben olyan időpontban és a kormányzat gazdaságpolitikájának minősítésével olyan fajsúlyú kérdésekben keltett valamennyiünkben bizonytalanságot, amelyek a kormányzati felelősséget alapjaiban érintik. Ezekben a kérdésekben megengedhetetlen a következetlenség, de kiváltképp a szakmai megalapozatlanság.
A miniszterelnök úr által ugyanarról a kérdésről megfogalmazott két ellentétes állítás közül valamelyiknek óhatatlanul hamisnak kell lennie. Ez év februári “Beszéd a köztársaságról” című beszédében miniszterelnök úr nagyívű kormányzati elképzelések megkezdését jelentette be az Európa-terv elindításával. A modern gazdaság sok száz millió forintot megmozgató Európa-terve miniszterelnök úr szerint új lendületet ad a gazdaságnak.
Alig három hónappal később az MTI jelentése szerint miniszterelnökünk arról beszélt, hogy a kormánynak a következő 18 hónapban a reformok előkészítésére és elindítására, a gazdaság versenyképességének javítására és az európai uniós csatlakozásra történő felkészülésre kell tevékenységének súlypontját helyezni. A 2004. év a takarékosság, az erőgyűjtés és a felkészülés éve lesz, ki kell választani azokat a prioritásokat, amelyekre koncentrálni tudunk.
És a harmadik kijelentés: nem jutott elegendő energia a nagy lélegzetvételű ügyekre, és a hosszú távú döntésekhez szükséges elemzések sem ütötték meg a kívánt mércét. Nagy baj van akkor, ha miniszterelnök úr februárban annak tudatában jelentette be az Európa-terv elindítását és konkrétumait, hogy maga is tudta, csak körvonalak vannak, a valódi előkészítéséhez pedig csak később fognak hozzálátni.
A Magyar Demokrata Fórum az Európa-terv bejelentésekor azonnal felhívta a figyelmet arra, hogy annak látványossága mögül hiányzik a finanszírozási és szakmai tartalom. A 2004. év elsősorban a csatlakozás éve lesz. Miniszterelnök úr szerint pedig a prioritások kijelölése a legfontosabb teendő. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint ez aligha lesz elegendő, de mondhatjuk azt is, édeskevés. A kormány jelentős késedelemben van.
Tisztelt Miniszter Úr! Mindezekre tekintettel várom válaszát az alábbi kérdésekre:
A februári vagy a mostani bejelentések voltak-e igazak? Mikorra várható a tényleges, megalapozott szakmai elemzésekkel alátámasztott programok elindítása? Melyek a minisztériumok ezzel kapcsolatos konkrét határidői? Miniszterelnök úr kritikai megállapításai főként a gazdaságpolitikát illetően miért nem tükröződtek a legutóbbi kormányátalakításban? És végül a költségvetés hiányának jövőre bejelentett 1-1,5 százalékos csökkenése milyen megszorításokat jelent majd a magyar emberek, a magyar polgárok számára?
Várom válaszát, miniszter úr. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi