DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! 160 ezer egészségügyi dolgozóról és egészségügyben dolgozóról esik most szó, amikor a kormány által előterjesztett, az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényt kezdjük el tárgyalni. Közel 160 ezer ember, aki 10 millió magyar állampolgár egészsége fölött őrködik, segít lelkileg, szakmailag, fizikai tartalékai mobilizálásával, ha kell, hogy helyreálljon az egészségünk, hogy a bajban segítséget találjunk.
Ezért tehát az az ambíciónk, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény méltó legyen ahhoz a munkához, amelyet végeznek, és ahhoz a társadalmi megbecsüléshez vagy az iránti elváráshoz, melyet megérdemelnek. Úgy gondolom, minden vitát megérdemel, megérdemli, hogy érdemben tárgyaljuk ezt a normaszöveget, és azt is, hogy aki ma még ebben a vitában részt vett, de az a határozott benyomásom, hogy nincs teljesen tisztában azzal a feladattal, amelyet az egészségügyi dolgozók végeznek, talán kapcsolódjon vissza a parlamenti vitába, a bizottságok munkájába, és a többletismeret segít megismerni a magyarországi reális helyzetet, és talán könnyebbé teszi a konszenzus kialakítását is az egészségügyi dolgozók és a betegek érdekében.
(10.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója, melynek nevében szólok ma ebben a vitában, kezdeményezője volt az Országgyűlés rendkívüli időszaka ideje alatt annak a szellemnek a jegyében, hogy az egészségügy prioritást élvezzen, olyan országgyűlési határozatok meghozatalának, amelynek eredményeképpen az egészség évtizede programja megszületett. Ennek ellenzéki politikustársaink egyetértésével is kísérve elengedhetetlen része az egészség évtizede Johan Béla nemzeti programja - melynek megvalósításában az egészségügyi dolgozókon túl számtalan szakmai és civil szervezet és az állampolgárok együttműködése szükséges -, valamint a három „e” programja, az esély-, egészség-, Európa-program, melynek két nagy fejezete van, az ellátó rendszer konszolidációs és modernizációs programja, valamint a finanszírozás reformjának a programja.
Az ellátó rendszer konszolidációjához és modernizációjához nemcsak az egészségügyi rendszer anyagi konszolidációja, hanem a szervezeti és működési szabályok egységesítése, Európa-konformmá tétele és az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény meghozatala tartozik.
Miniszter asszony expozéjában elmondta, hogy az egészségügyből tízezer munkavállaló hiányzik. Ez a becslés azonban csak addig helyes, ameddig azt a helyzetet tekintjük kiindulási alapnak, amely ma az egészségügyben van. Nem értek egyet a foglalkoztatási és munkaügyi, valamint a szociális bizottság kisebbségi előadóival - és attól tartok, az ellenzéki képviselőtársaim ismerethiányból adódóan többször fogják osztani még azt a nézetet -, akik azt hiszik, hogy valami újat találtunk fel akkor, amikor a 60 órás önkéntes munkavégzéssel kiegészített ügyeleti munkáról beszélünk, és úgy tesznek, mintha nem az lenne Magyarországon ma a helyzet, hogy az egészségügyi dolgozók a betegellátás érdekében nem évi 400, hanem 800 vagy 900 órát dolgoznak a munkahelyükön a napi munkaidőn kívül. Ezért hát szükséges, hogy az előrehaladás és az együttműködés érdekében mindannyian tisztában legyünk a tényekkel is, mert ha a kiindulópontunk rossz, a megoldási javaslatunk sem lehet helyes.
Nem vonzó az egészségügyi pálya, tisztelt képviselőtársaim. Azért nem, mert nagyon sokat kell tanulni, mert nagyon sok személyes áldozatot is kell hozni, amíg valakiből egészségügyi, jó szakképzettségű dolgozó lesz, mert ránk már évtizedek óta jellemző az egy életen át való tanulás, hogy helyt lehessen állni a betegellátásban a betegek érdekében, és ezért megalázóan alacsony díjazást kaptak az egészségügyi dolgozók.
Nem vonzó a pálya, mert nem biztosított a pihenőidő, és nem a jövőben nem lesz biztosított a pihenőidő, képviselőtársaim, hanem úgy dolgoztak eddig orvosok, műtősnők, beteghordók, technikusok, mindenki, aki a folyamatos betegellátás érdekében ügyeletben vett részt, hogy a napi 8 óra és az utána helyben töltött készenlét és abból akárhány óra ügyeletet követően újra 8 órás munkavégzés következett. Nem kell úgy tenni, képviselőtársaim, legalább a törvényhozóknak nem, mintha ez az ellentmondás, ez az embertelen helyzet nem lett volna több évtizede érvényes a magyar egészségügyben. Kell, hogy tudják a betegek, a civilek, hogy azok, akik az egészségügyi ellátásukról gondoskodnak, ilyen munkavégzésben vettek részt.
Túlléptük a túlmunkakeretet. Igen, minden évben és folyamatosan, és még most sem tudunk egy lépésben minden problémára megoldást kínálni, mert a betegek részéről az ismereteik terjedésével egyre több lesz az elvárás az egészségügyi dolgozók felé, amelyet az egészségügyi dolgozók szakmai elhivatottságuk és szakmájuk követelményei miatt igyekeznek teljesíteni. Az átlag alatti juttatások, a joghézagok, a hazai jogrenden belüli ellentmondások és a munkaügyi perek kényszerítették ki, képviselőtársaim, hogy hozzányúljunk az egészségügyi dolgozók jogállási kérdéseihez.
Az első lépés, hogy rehabilitáljuk az egészségügyi pályán dolgozókat. A száznapos program keretében végrehajtott átlagosan 50 százalékos béremelés, azért átlagos, mert a kormány és a szocialista-szabaddemokrata frakció egyszer túllépett azon az álságos viszonyon, hogy mindig mindenkinek egyforma, miközben pontosan tudjuk, hogy más a terhelés, tehát, hogy a díjtétel egyforma, a követelmény pedig másféle. Ezért felvállaltuk, hogy a hosszú szolgálati idejű, a magasan képzett, a szakorvos nem az átlagos 50 százalékos béremelést kapta, hanem 60-70 százalékos, helyenként még ezt is meghaladó béremelésben részesült. Ez volt az a lépés, amely megakadályozta, hogy tovább fogyjanak az egészségügyi dolgozók. Az idén először már legalább annyi ember iratkozott az egészségügyi középképzésbe, szakképzésbe, és remélhetőleg, ha a törvényjavaslat szövege megfelel és a kormány törekvése következetes, és emellé pénzügyi forrásokat rendelünk, akkor természetesen az orvosok számára is újra vonzóvá tesszük ezt a pályát, amelynek szakmai szabályait évezredes hagyományok, az újkorban és a magyar parlament történetében több törvény szabályozza, közöttük elsőként átfogóan a még a Horn-kormány ideje alatt meghozott, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény. Ez volt az első törvény, amely szektorsemlegesen rakta le az egészségügyi foglalkozás végzése és az egészségügyi ellátás szabályainak alapkövét, amely az egészségügy szereplői számára egy egységes szabályozást indított el.
A 2001. évi CVII., úgynevezett Mikola-féle kórháztörvény tett egy kísérletet arra, hogy szabályozza az egészségügyi dolgozókra vonatkozó szabályokat is. Ez a kísérlet azonban nem váltotta be még a vita szintjén sem az elvárásokat, hiszen, bár a szakmai felelősség, képzettség szerint a 160 ezres szakma hierarchiájában valóban a magasan képzett orvosok állnak a csúcson, ám a gyógyítás sine qua nonja a megfelelő képzettségű és végzettségű egészségügyi dolgozó, aki a szakmája, végzettsége és felelőssége szerint ugyancsak épp oly önálló tevékenység végzésére feljogosított egészségügyi dolgozó, mint maga az orvos, és, mert azzal a problémával, amelyet a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ellenzéki képviselői oly szerencsésen félreértettek, a CVII., Mikola-féle törvény még csak a kísérletek szintjén sem nézett szembe.
Mi hiányzik hát, képviselőtársaim? Az, hogy az egészségügyi szolgáltatóknál valamennyi egészségügyi dolgozó számára egységes, eurokonform, a hazai jogrendszerbe illeszkedő szabályozás lépjen életbe. Az, hogy az egészségügyi tevékenység végzésének feltételei és a tevékenység végzésének alapvető szabályai egy törvényben kerüljenek megfogalmazásra. Az, hogy a szabályozás álljon összhangban az uniós elvekkel és a magyar módosított munkatörvénykönyvvel, hogy teljesítse az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és természetesen a magyar állampolgároknak azt az elvárását, hogy joguk van a szakmailag magasan képzett, pihent egészségügyi dolgozó szolgáltatásait igénybe venni.
(11.00)
Végül, hogy szembenézzünk azzal a ténnyel, hogy bármilyen erős politikai akarat sem teremt szakorvost, szakdolgozót se, ezért ma a betegellátás folyamatosságát, képviselő asszony, csak az önként vállalt túlmunkával lehet Magyarországon biztosítani. Ezért tehát a szabályozásnak ez a része, amire remélhetőleg röviden még kitérhetek, nem fogyatékossága, hanem erénye ennek a törvényjavaslatnak.
Szabályozzuk az egészségügyi tevékenységek végzésére irányuló jogviszonyokat, nevesítjük azok formáit, és megszabjuk azok végzésének alapvető feltételeit. Megmondjuk, hogy milyen legyen az ügyelet, az európai uniós jogelvekkel összhangban, és elmondjuk, hogy abban a szektorban, amelyben többféle jogviszonyban teljesíthet szolgálatot az egészségügyi dolgozó, milyen világos és szabályozott utasítási, alá-fölérendeltségi és partneri viszonyban kell ezt a munkavégzést teljesíteniük. Eleget teszünk annak a követelménynek, hogy az egészségügyi alkalmasság kérdéseire vonatkozóan minden egészségügyi dolgozóra azonos elvek és szabályok vonatkozzanak, és hogy senki ne végezhessen olyan egészségügyi tevékenységet, mellyel a maga vagy az általa ellátott betegeknek az egészségét veszélyeztethetnék.
Tisztelt Képviselőtársaim! Két olyan kérdésre szeretnék kitérni, amely, azt gondolom, mind a betegeket, mind az egészségügyi dolgozókat kitüntetetten érdekli.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az egyik az egészségügyi dolgozók tevékenysége végzésének a lehetséges formái, amely a jövőben az alábbiak szerint valósítható meg: a szabadfoglalkozás keretében egyéni egészségügyi vállalkozóként, társas vállalkozás tagjaként, közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, szolgálati jogviszonyban, és bár ebbe a sorba illeszkedik az önkéntes segítő, róla feltétlenül el kell mondani, hogy az előzőekhez képest azonos munkáltatónál vagy azonos szolgálati helyen egészségügyi dolgozó nem lehet egyszerre munkavállaló és önkéntes segítő. Ez az egyik félreértés, amelyet, úgy gondolom, itt volt az alkalom, hogy tisztázzunk.
Az egészségügyi tevékenység végzésének egyik új formája a szabadfoglalkozás, amely az úgynevezett CVII. törvénnyel szemben minden szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozó számára lehetővé teszi, hogy közreműködjön az egészségügyi szolgáltató feladataiban. Nagyon fontos, hogy ezt a feladatot nem a saját, hanem az őt megbízó egészségügyi szolgáltató nevében látja el, ezért az őt megbízó egészségügyi szolgáltató nevében való ellátás miatt nem kell önállóan felelősségbiztosítási szerződést kötnie, mert azt az egészségügyi szolgáltató fogja megkötni. Talán akik kevésbé érdekeltek az egészségügyben, nem tudják, hogy a szabadfoglalkozású orvos számára a foglalkozási körében kötendő biztosítás nagyon nagy anyagi tehertételétől mentesíti a foglalkozást választó munkavállalót.
Még egy másik olyan kérdésre szeretnék kitérni, amelyet a képviselőtársaim érintettek, és amely ennek a törvénynek a keretében lényeges. A javaslat előírja, hogy milyen továbbképzési kötelezettsége van az egészségügyi dolgozónak, és erről az ellenzéki képviselőtársam a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének képviseletében úgy beszélt, mintha valami eretnek dologról lenne szó, mintha nem lenne ennek a foglalkozásnak jelenleg is megszabott szabályrendszere, amelyben az egészségügyi dolgozó meghatározott időközönként kötelezően és a saját munkavégzésének minőségi javítására önkéntesen részt vesz.
A kedvezmény, képviselő asszony, első lépésben az, hogy az elismert kötelező továbbképzés ellentételezéseként a munkáltatójával vagy a szolgáltatást nyújtó vállalkozással, vállalattal, közintézménnyel egyeztetve ezért megilleti őt évi 3-10 napnyi szabadidő. Ez az előrelépés ebben, és nem a kötelezettség, hiszen a kötelezettségből nem tudunk engedni. A további kedvezmények, amelyeket a szocialista képviselőtársaimmal a költségvetési vitában az adószabályok és -kedvezmények esetében meg fogunk tenni, nem tartozhatnak ennek a törvénynek a keretei közé, de határozott célunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a nagyon magas képzési és továbbképzési költségeket, a szakirodalom beszerzését, az oktatási anyagokhoz való hozzáférést különféle kedvezményekkel elősegítsük.
Végül valami, amire az egészségügyi dolgozók régen vártak: a túlmunka kérdésének rendezése. Ebben a Házban ültek már a jelenlegi ellenzéki képviselőtársaim közül azok, akik most azt mondják, hogy a túlmunka végzésének szabályai nem eurokonformak, munkavállaló-ellenesek; és ilyen értelemben nagyon köszönöm Gógl Árpád képviselőtársamnak, aki az egészségügyben töltött több évtizedes tapasztalatát is bizonyította azzal, amikor szakpolitikusként elismerte, hogy ezzel a kérdéssel szembenézett a kormány, és az adott lehetőségek között felvállalható legjobb kompromisszumot hozta meg.
Nem igaz azonban, hogy nem történtek hatásvizsgálatok. Szeretném elmondani a képviselőtársaimnak és talán az érdeklődőknek is, hogy ma a magyar egészségügyben évenként az ügyeleti órák száma 30 348. Ebből, ha az elrendelhető túlmunkavégzéssel fogunk számolni a jövőben, tehát a heti nyolc órával, akkor ez egy dolgozónak éves szinten a jövőben 416 órát jelent, a 12 órával, tehát a kiegészítő többlet önkéntes munkavállalással évi 624 órát jelent. Akik nem az egészségügyben dolgoznak, most joggal mondhatják: ez igazságtalanság, hiszen a munka törvénykönyve nem engedi meg a kétszeresét is meghaladó túlmunkát. Tudjuk; az orvosok és az egészségügyi dolgozók azonban, akik ügyeletet teljesítettek, nincsenek többen. Az ő önként vállalt, lelkiismeretes és áldozatos munkájuknak köszönhető, hogy a legkisebb településen is elérhető az egészségügyi szolgálat, hogy odaér a mentő, hogy a baleseti sebészeten találnak traumatológust, aneszteziológust és radiológust. Hiszen azt is tudjuk, hogy az egészségügyi teher az orvosi ügyeletekben nem egyenletesen oszlik el. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Ezért az egészségügyi dolgozók jogos kívánsága teljesült, amikor ezt a többletmunkát elismertük.
Képviselőtársaim! Minden javaslatra nyitottunk vagyunk, mégis arra kérjük önöket (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy a szocialista frakció álláspontjával egyezően önök is támogassák a beterjesztett törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
