DR. FRAJNA IMRE

Full text search

DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik képviselő asszonynak segítenék kicsit az emlékek felfrissítésében (Babák Mihály: Cavintont neki!), mert olyan szépen ecsetelte nekünk a Szocialista Párt és a kormány programját, hogy akkor én is megismertetném azzal, miről is szavazott ő anno, és hogyan áll ez a valósághoz képest.
Idézek a kormányprogramból. “A szakrendelők leválását, önállósodását bátorítjuk a definitív ellátás és a szakorvosi privatizáció elősegítése érdekében.” Másik helyen azt mondja a kormány programja: “A privatizáció érdekében felélesztjük a más ágazatokban bevált privatizációs technikákat, így a munkavállalói résztulajdonosi programot is.” És ismét egy helyen: “A pénzügyi és adójogszabályok módosításával, az egészségügyi intézmények gazdálkodásának formaváltásával, a menedzsment nagyobb autonómiája révén lehetőséget teremtünk, hogy az orvosok, más magánbefektetők és az egészségpénztárak is részt vehessenek a szolgáltatások nyújtásában, az infrastruktúrák korszerűsítésében.”
Azt kell mondanom, hogy a beterjesztett törvény ezeknek a feltételeknek nem felel meg, így a kormányprogramnak sem.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi