FARKAS IMRE
FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Frissen emlékszem, hogy az előző években is nagy vita volt ezen, hogy a pártok mentén történt-e az odaítélés. Úgy látom, most is ez van napirenden, én azonban a vitát visszavinném egy másik szintre: én magam azt vizsgálnám meg, hogy hozzájárul-e az elmaradott kistérségek és településeik felzárkóztatásához a tervezett beruházási kör, amelyik most nyert ebben a támogatásban.
Mielőtt ezt megválaszolnám, egyáltalán azt is meg kell kérdezni, szempontként számon lehet-e kérni a támogatások esetében, hogy mérlegelni kellett volna, segíti-e ez a leszakadókat. Úgy gondolom, hogy ez igenis elvárható ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Hogy miért? Három érvet írtam fel hozzá. Egyrészt az önkormányzatok ilyen célokra ritkán kapnak 55 milliárd forintot, amit ilyen módon felhasználhatnak. Másrészt: a pályázatok többségéhez mindössze 10 százalék saját erő szükséges, ami kedvező lehetőség az egyéb pályázatok esetében. Harmadrészt: úgy gondolom, ha ezt a szempontot egy ilyen fontos kérdésben nem kezelik, akkor a többi tekintetben egyre nagyobb teherként nehezedik az a kormányzati szándék, hogy támogatja-e a leszakadókat, segíti-e a felzárkózást. Erre a kérdésre magam azt a választ adtam, hogy a törvény nem támogatja kellően a leszakadókat.
Ennek bizonyítására összeállítottam egy kisebb statisztikai sort; ezek tények, bár ezeket is sokféleképpen lehet magyarázni. Megnéztem, hogy a kormány által meghatározott 42 leghátrányosabb helyzetű kistérség hogyan részesedik a támogatásokból. Az 57 pályázatból 11 darab, tehát 20 százalék jutott ezekbe a térségekbe, az 55 milliárd forintból pedig 7,6 milliárd forint, azaz 14 százalék. Már itt meg lehet állapítani, hogy itt kisebb beruházások jutottak ezekre a térségekre. A 150 kistérségből 28 százalékot képvisel a 42 leghátrányosabb kistérség. Ha a 28 százalékos arányt veszem alapul, akkor ez 15 nyert pályázatot jelentett volna 15,2 milliárd forinttal.
Tehát 4 pályázat és 7,5 milliárd forint hiányzik; ahhoz hiányzik, hogy egyáltalán arányosnak tekintsük a támogatást, tehát a leghátrányosabb helyzetű kistérségek ugyanolyan arányban részesüljenek ezekből a pályázatokból, mint a náluk fejlettebb kistérségek. Ha ez az összeg és ez a darabszám hiányzik az arányossághoz, akkor elképzelhető, és mindannyiunk kialakíthatja a véleményét, hogy milyen támogatásmennyiséget és összeget kellett volna adni ahhoz ennek a 42 leghátrányosabb kistérségnek, hogy a leszakadása mérséklődjön.
Meg kellett állapítanom, hogy még súlyosabb a helyzet megyei szinten, mert ott a differenciálás sokkal erőteljesebb.
Én is megvizsgáltam a hét kiemelten kezelt kistérséget, amit az állam támogat. Mi itt a helyzet? Vannak olyan megyék, ahol erőteljesen támogatják ezeket a kistérségeket: Szabolcsban az öt pályázatból hármat ideadtak, Nógrádban és Borsodban kettőt-kettőt; ezzel szemben Békés megye, Somogy, Szolnok, Bács-Kiskun 11 pályázatából egyetlenegy sem valósult meg a legnehezebb helyzetű kistérségekben. Ez önmagában sokat mond, mert azok a térségek, amelyek elvárják az államtól a támogatást a hátrányos helyzetük miatt, ott bizonyára mérlegelni kellene, hogy saját magukon belül is támogatják-e azokat a leghátrányosabbakat, amelyek miatt a besorolásuk éppen így történt meg.
Engem különösen súlyosan érint a Szolnok megyei eredmény, ahol a tiszazugi és tiszafüredi kistérségekre az 5,5 milliárd forintból, mert ennyi összeg jutott a megyébe, egyetlen fillért sem fordítottak erre a két leghátrányosabb kistérségre.
Ezen okok miatt a magam részéről nagyon vegyes érzelmekkel tekintek az előterjesztésre.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
