HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fodor Gábor által elmondott dolgokon nagyon érdemes gondolkodni. Nyilván nem lehet azt csinálni, ezt nem is mondta senki, hogy azokét a szervezetekét duplázzuk meg, amelyek kapnak egyszázalékos felajánlást, és maradjon így a rendszer.
Az egyházaknál érthetően, ahogy Hegyi Gyula mondta, ez megoldható, kevesebben vannak. De nézzük meg, hogy hányan kapnak egyszázalékos felajánlást ma Magyarországon: 18-20 ezer civil szervezet. Amikor erről a civil világról gondolkodunk, azt is tudjuk persze, hogy körülbelül 60 vagy 47 ezer létezik, de hogy ténylegesen hány szervezet működik, az egy másik kérdés. A KSH azt mondja, hogy a felméréseire évről évre jó, ha a szervezetek fele visszajelentkezik. Tehát a 18-20 ezer felajánlást kapó szervezeti szám és a ténylegesen működő civil szervezeti szám között ugyan van különbség, de az már nem olyan nagyon nagy különbség, mintha a 20 ezret a 60 ezerhez mérjük.
Nem azt mondom, hogy azt kell elérni, hogy majd duplázzuk meg a szervezetek által kapott egyszázalékos támogatást, csak ezt a különbséget csökkenthetnénk a ténylegesen működő és az egy százalékot kapó szervezetek között azzal, ha a tanács figyelmét most felhívjuk arra, hogy amikor majd gondolkodnak arról, hogy milyen típusú pályázatokat írjanak ki, akkor ne feledkezzenek el róla - nem tudom, előírhatjuk-e a törvényben, de nagyon jó lenne -, ne feledkezzenek el arról, hogy olyan pályázatot írjanak ki, amihez civil szervezetek azért kapnak abból támogatást, hogy az egyszázalékos kampányukat finanszírozzák, hogy az egyszázalékos felajánlások elnyerését támogassa ez a tanács. Akár támogasson olyan szervezeteket - tudjuk, vannak ilyenek, nagyon jól működnek -, amelyek ilyen országos kampányokat is végeznek. Fordítsunk ebből a nemzeti civil alapprogramban lévő összegből akár egy meghatározott százalékot is az egyszázalékos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) felajánlások további bővítésére.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi