HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szervezetek véleményezésével kapcsolatban még csak egy gondolatot: az sem lenne jó, ahogy Hegyi Gyula mondta, hogy a Duna jegén történne ez, mert az is Budapesten van, és nem vidéken. (Derültség. – Hegyi Gyula: Győrben és Mohácson is van Duna.)
Hegyi Gyula a hozzászólásában kitért arra is, hogy na végre, megtaláltuk azt a megoldási módot, amivel el lehet osztani ezt a működési támogatást, 13 évig ezt nem sikerült, és micsoda nagy eredmény ez. Erről szó sincs! Egy olyan támogatási rendszer alakul ki, ami egyébként már a programfinanszírozás területén, mindenütt másutt működik, a pályáztatási rendszer. Nem találtunk meg mi semmi új dolgot, az feltétlenül új elem, hogy civil szervezetek képviselői is részt vehetnek a döntéshozatalban, de a különböző tárcáknál ez már hosszú évek óta így működik. Olyan döntéshozó szerveket alakítanak ki, amibe meghívják a nagy országos szervezeteket. Ez működik a programfinanszírozású rendszerben több kormány óta. Tehát nem találtunk fel e tekintetben semmi újat, és oszlassunk el azért egy félreértést, valaki már szóba hozta nagyon helyesen, hogy persze, amiről beszélünk, fontos a működési támogatás emelése mellett, de itt mégiscsak - talán Vígh Ilona mondta - 5-6 milliárd forintról van szó, amikor több száz milliárd forintot kapnak, nagyon helyesen, főleg normatív úton is a civil szervezetek.
Tehát ez az összes civil szervezetnek jutó állami támogatásnak csak egy elenyésző része, lehet, hogy még 1 százaléka sincs. Tehát nem arról van szó, hogy itt most megoldódik minden probléma. Ez a működési támogatás területén fontos, de ne fényezzük jobban az ügyet, mint amennyire kell.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi