PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces felszólalások során én magam is elgondolkodtam azon, hogy mit tegyek, nyomjak-e újra gombot, hiszen nem szerettem volna a szót szaporítani.
(12.10)
De azért nyomtam meg a gombot, mert a Magyar Demokrata Fórum is nagy dilemma előtt állt, hogy nyújtson-e be olyan típusú módosító javaslatot, amiről itt a tisztelt Ház most vitatkozik. Mennyire kössük meg a nemzeti civil alapnak a kezét? Mennyire tegyük be a törvénybe azt, hogy milyen irányba menjen ez a folyamat?
Mi úgy gondoljuk, hogy a hátrányos helyzetű megyékre igenis valamilyen programot, valamilyen súlyozást vagy százalékos elosztást kell majd a nemzeti civil alapprogramnak alkalmazni, hiszen nem egyforma például a budapesti átlagkereset és a budapesti felajánlás, nem egyforma a Hajdú-Bihar megyei, nem egyforma a Győr-Sopron megyei, nem egyforma a Bács-Kiskun megyei. Minden megyében más és más az embereknek egyáltalán az átlagkeresete, más és más az az adómennyiség, amit befizetnek, és más azoknak a civil szervezeteknek a száma, amelyik egyáltalán élni tud azzal a lehetőséggel, hogy az egy százalékból éljen.
Teljes mértékben támogatni tudom azt, hogy a nemzeti civil alapprogramból legyen egy olyan támogatási forma, amely a bizonyos egy százalék megpályázását segítené elő, tehát ha egy ilyen pontot beadunk, akár bizottsági vagy egyéni módosításként, azt a Magyar Demokrata Fórum támogatni fogja.
Köszönöm szépen a szót.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi