MOLNÁR LÁSZLÓ

Full text search

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Domokos képviselő úr válaszára egy jogszabálygyűjteményből idézném az üvegzsebtörvény 1. § (5) bekezdését. “Az Állami Számvevőszék ellenőrzi az állami költségvetésből gazdálkodó szerveket, valamint az állami költségvetésből nyújtott támogatás vagy az állam által meghatározott célra…” - nem akarom ragozni. A lényeg, hogy minden állami költségvetésből juttatott pénz ellenőrzésére jogosult az Állami Számvevőszék, ahogy ezt a kormány az elmúlt év augusztusában egy kormányrendeletben már előrevetítette, majd a 2003. évi XXIV. törvény, amely a közpénzek felhasználásáról szól, ezt törvényben is rögzítette.
A hatékony felhasználás és az átláthatóság, ellenőrizhetőség kérdésére tehát megvan a parlamenti ellenőrzési garancia. Egyébként azt gondolom, hogy a kormánynak is megvannak erre az eszközei. Tehát mindaz, ami vitaként vagy ennek kapcsán elhangzik, azt gondolom, hogy most már a tartalmi részre kellene rátérni, és az általános vitát ennek megfelelően folytatni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi