TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Sajnos, miniszter úr időközben eltávozott, úgy gondolom, hogy ő ezt a törvényjavaslatot az expozéval és egy kétperces válasszal ezek szerint letudta. Miniszter úr nem válaszolt néhány felvetésemre, gondolom, majd államtitkár úr ezt meg fogja tenni.
Az első az, hogy hogyan értékelik önök a 2002. évi országjelentésben leírtakat e tárgyban, amely kimondottan reformlépésnek, előretekintő lépésnek, helyes lépésnek tartja azt a hármas tagozódást, amit most meg kíván szüntetni a Pénzügyminisztérium.
(14.40)
Nem válaszolt a miniszter úr arra a felvetésemre sem, hogy mibe is kerül majd az egységes informatika megteremtése, mert itt elmondott néhány tízmilliót, százmilliót, s majd fogjuk látni, hogy egy egységes informatikai rendszer megteremtése… - amit persze nem ellenzek, csak ne ilyen érveléssel hangozzon el, majd a közbeszerzési pályázatot, ha ez kiírásra kerül, be fogom mutatni államtitkár úrnak, miniszter úrnak. Nyilvánvaló, hogy ez jelentősen meg fogja majd haladni ezeket a mondvacsinált, elmondott költségeket.
Aztán nem beszélt a miniszter úr arról sem, hogy mit fog jelenteni majd ennek a 23 vagy 19 szervezetnek a felkészítése, amit a most már beolvasztott Államkincstár vezetésével meg lehetne szervezni az országban sokkal olcsóbban, mint így, hogy a fejezetek megjelölik maguknak azokat a szervezeteket, hogy kik azok, akik az európai uniós csatlakozási pénzeket majd koordinálják és szervezik. Tehát sok itt a nyitott kérdés, de a választ megkaptuk a pénzügyminiszter úrtól: 1995-ben ő készítette az előterjesztést, és ő azokhoz az állapotokhoz szeretne visszatérni. Most ő ezt pénzügyminiszterként megteszi, igaz, hogy érvek, okok, indokok nincsenek rá, de egy pénzügyminiszter sok mindent megtehet az országban, többek között ezt is. Ez volt a végső érve.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi