KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek Csapody Miklós frakcióvezető-helyettes úrral, aki azt mondta, hogy a nemzetpolitika sokkal, de sokkal fontosabb, mint a pártpolitika. Én is így gondolom, és a határon túli magyarság ügye olyan ügy, amely éppen ezért fontosabb, mint a pártok közötti ellentétek, mint a szokásos napi parlamenti csaták.
Ezt a nemzetpolitikát, ennek a fontosságát vette láthatóan figyelembe a Magyar Demokrata Fórum, amikor - ahogy tegnap is elhangzott - nem volt ugyan teljesen elégedett a kedvezménytörvény módosításának kérdésében született megállapodással, de éppen a nemzetpolitika fontosságától vezettetve úgy döntött, elfogadja ezt a módosítási csomagot, és elfogadja a zárónyilatkozatot.
Ugyancsak a nemzetpolitika fontosságát, ennek elismerését tükrözte a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének delegációja, amikor szintén igennel szavazott, szintén csatlakozott ehhez a megállapodáshoz. Sajnos, ezzel ment szembe a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Magyar Polgári Szövetség, amikor szembement egy olyan állásponttal, amelyet a határon túli magyarság majdnem száz százalékát, mondjuk ki: 98 százalékát képviselő szervezetek aláírásukkal hitelesítettek. Ők nem gondolták úgy, hogy ez a törvény magyartalanítva lett volna, hogy ez a törvény elveszítette volna a jelentőségét, ők úgy gondolták, a 98 százalékot képviselők, hogy ez a törvény nem a megálmodható legjobb változat, de kétségkívül nagy segítséget jelent a határon túli magyarság számára.
Nos, ezzel a nemzetpolitikai felfogással szállt szembe a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, amikor megtagadta az aláírását erről a dokumentumról, az a kisebbik vajdasági magyar szervezet, amely be is jelentette, hogy megvárja a Fidesz szavazatát, mert ahhoz igyekszik igazodni; ez az önállóságnak egy lábbal tiprása, majd amikor meghallotta a Fidesz “nem”-jét, akkor azt mondta, hogy ő sem támogatja, a kisebbik kárpátaljai magyar szövetségben legalább volt annyi gerinc, hogy már előre azt mondta, ő nem fogadja el, akárhogy szavaz a Fidesz.
Nos, azt gondolom, hogy Csapody Miklósnak abban is igaza van, hogy a tettek lényegesen fontosabbak, mint a bármilyen szépen hangzó és bármilyen szívet melengető és bármilyen tisztességes szándéktól vezettetett megfogalmazások a törvény preambulumában. A tettek, amelyekről nagyon részletes felsorolást adott Medgyessy Péter miniszterelnök az ottani beszédében, amikor hosszan sorolta azt az igen tartalmas listát, amelyek mind a határon túli magyarság számára fontos támogatást jelentő elképzelések, projektek, magyarán: tettek.
Igaza van Csapody Miklósnak abban is, hogy fontos a kisebbségvédelem erősítése, és a kormány erre törekszik, ahogy egyébként az előző kormány is erre törekedett. Az egy más kérdés, hogy egy kormány mennyire élvezi ebben a nemzetközi közösség támogatását, és ez már annak a kormánynak a politikai stílusától is függ, mert ha az a stílus irritáló, ha ez a stílus konfrontatív, akkor mégoly jó szándékú, tisztességes törekvésekhez sem fog támogatást kapni, míg ha ez a stílus egy Európában megszokott érvelő stílus, akkor számíthat a nemzetközi közösség támogatására.
Erre törekszünk a kétoldalú kapcsolatokban, és nem eredménytelenül. Talán észre lehet venni, hogy mennyit változott az elmúlt években a határon túli magyarság szervezeteinek a helyzete, súlya, befolyása. Az is igaz, hogy az otthonmaradásra nem elég biztatni, hanem az otthonmaradás feltételeit kell jobbá tenni, ezt a célt szolgálja a kedvezménytörvény módosított formája, és az a körülmény, hogy ezt a kedvezménytörvényt a módosításokkal alkalmazhatóvá tudta tenni a kormány. Ezért támogatta a határon túli magyarság 98 százaléka.
(9.10)
Ami a konkrét javaslatokat illeti, meg fogjuk vizsgálni a diplomáciai akadémia létesítésének indokoltságát, hiszen van Magyarországon ilyen oktatás, de nem zárkózunk el az elől, hogy ezt az elképzelést megvizsgáljuk, vagy ezt a bizonyos parlamenti bizottságot. Most, azt hiszem, ami a parlament előtt álló legsürgősebb feladat, és szeretném, ha ebben valamennyien egyetértenénk, a kedvezménytörvény módosított formájának mielőbbi elfogadása, akár a Házszabálytól való eltéréssel. Ehhez kérem a parlament mindkét oldalának támogatását.
Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi