DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nevében támogatásról szeretném biztosítani az országgyűlési határozati javaslatot, amelyet a parlament illetékes bizottsága beterjesztett, és amelynek a vitája most folyik. Mint ahogy a képviselő úr is jelezte, ez az országgyűlési határozati javaslat a négy parlamenti frakció és a kormány közös kezdeményezésére készült el, hiszen azon módosító javaslatok egyeztetése során, amelyek végül is a Ház elé kerültek bizottsági indítványként, merült fel az az igény a frakciók részéről, hogy az országos területrendezési tervbe műfajilag nem illeszkedő, de fontos kérdéseket az Országgyűlés külön határozatban rögzítse.
Mivel a teremben többen ülnek olyanok, akik ezen a négypárti egyeztetésen részt vettek, nyilvánvalóan szintén fontosnak tartották, hogy ez a határozati javaslat megszülessen. A kormány nevében szeretném ennek a vitáját és a majdani elfogadását is támogatni. Bízom benne, hogy a határozati javaslatban szereplő négy tartalmi pont, illetve az ehhez kapcsolódó intézkedések elő fogják segíteni, hogy az ország térszerkezetét nagymértékben meghatározó országos területrendezési terv mellett ezekben a speciális ügyekben külön végrehajtható határozat is szülessen.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi