NÉMETH ZSOLT

Full text search

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon szerencsétlennek tartom, ha a négypárti tárgyalásokról a sajtó nyilvánossága előtt olyan különféle interpretációk jelennek meg, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, hadd ne mondjam, rágalomnak tekinthetők. Így rágalomnak tekinthető az a korábbiakban elhangzott kijelentés is, hogy a Fidesz a négypárti tárgyalásokon elmondott javaslataival szemben foglalt volna állást az előbbiekben. A magunk részéről egyértelműen fogalmaztunk akkor is: szükségesnek tartjuk, hogy a katonai szerepvállaláshoz megfelelő nemzetközi támogatás, felhatalmazás álljon rendelkezésünkre, ugyanakkor készen állunk annak támogatására, hogy egy humanitárius, illetőleg újjáépítési célokat kitűző, ugyanakkor egy katonai kontingensből összeálló egység létrejöjjön. A magunk részéről ilyen erőfeszítést készen állunk támogatni. Az elkövetkezendő napokban az erre vonatkozó egyeztetésre is készen állunk.
Mivel azonban nem választható szét egymástól a két kérdés, a tranzittal kapcsolatban is szeretném pontosan rekonstruálni, hogy mi történt a négypárti tárgyaláson, amelyen a teremből többen jelen voltak. Keleti György vetette fel, meg tudnánk-e fontolni, hogy két külön jogi testben terjessze be a múlt heti határozatot a kormányzat. Én erre pozitívan reagáltam, és ennek - ahogy a korábbiakban megfogalmaztam - az lett a következménye, hogy a tranzit esetében tudjuk támogatni a Házszabálytól történő eltérést, hiszen - az elmúlt hét folyamán George Bush elnök nyilatkozataiból nyilvánvalóvá lett - a háború gyakorlatilag véget ért; bár jogi értelemben még nem ért véget a háború, ez nagyon fontos fejleménye volt az elmúlt hétnek.
Ugyanakkor Irak stabilizációjában ma kiemelkedően fontos szerepet játszik a humanitárius kérdés, illetve az újjáépítésben történő szerepvállalás. Ezért azokat az országokat, amelyek akár a stabilizációban, akár az újjáépítésben, illetve a humanitárius támogatásban szerepet vállalnak, a magunk részéről segítenünk kell abban, hogy segíthessenek. Ezért tudjuk támogatni a légtérhasználatot, illetve a szárazföldi tranzitot.
Ugyanakkor fontosnak tartom elmondani, a jogállamisághoz való visszatérésnek is tekintem azt, hogy a kormány a tranzit esetén a parlament jóváhagyását kéri. Ezt elmulasztotta megtenni a háború idején, nem kérte ki a parlamenttől a tranzithoz való jóváhagyást, ezzel sértette az alapvető jogállami szabályokat, és fülénél fogva rángatta elő azt az 1998-as ENSZ-határozatot, amely alapján a háború során a tranzit végbement. Ezzel az országgyűlési határozattal egy jogellenes helyzet is helyreáll, a parlament adja meg a tranzithoz - a légtérhasználathoz és a szárazföldhasználathoz - a jóváhagyást, és ezt a magam részéről üdvözlöm. Szeretném hangsúlyozni, a kormány akkor meg se adta az esélyt a parlamentnek, hogy erről a kérdésről véleményt formálhasson, ugyanakkor a kormányzat és egyes szocialista párti képviselők a légtérhasználat kapcsán folyamatosan támadásnak tették ki az ellenzéket, teljesen megalapozatlan módon.
Szeretném újra elmondani, hogy akkor nem volt módunk kifejteni az álláspontunkat, most, hogy van módunk rá, ezt a magunk részéről üdvözöljük, és támogatjuk a tranzitot. Nemes ügyről van szó, és a kormányzat minden nemes ügy esetén számíthat a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatására. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi