DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő úr, nagyon örültem volna, ha az önök ostoba agrárpolitikájának idején lett volna ilyen vehemens a számonkérés tekintetében. Úgy gondolom, a hiba a képviselő úr saját logikájában van, ugyanis észrevehetné, hogy véget ért a részrehajló, megosztó, szembeállító agrárpolitika, amit önök folytattak, és egyáltalán nem billent át a másik oldalra. Ezt az eddig megtett kormányzati lépések egyértelműen bizonyítják. Gondoljon csak az adótörvény módosítására, amelyben véget vetettünk az önök kirakatpolitikájának, amelyben a 200 ezer egyéni gazdálkodó közül - aki évente regisztráltatja magát - önök 17 ezernek extralehetőséget biztosítottak az adózás szempontjából és a támogatás tekintetében. Mi ezeknek a felelőtlen ígéreteknek úgy tudtunk megfelelni, hogy a többiek rovására fizettük ki azt a 8 milliárd forintot, amit önök a családi gazdálkodóknak beígértek. Számunkra nem létezik első-, másod- és harmadrendű állampolgár attól függően, hogy valaki családi gazdálkodó, egyéni vállalkozó vagy szövetkezeti tag.
Amit az európai uniós csatlakozással kapcsolatban elmondott, az pedig csak azt bizonyítja, hogy a képviselő úrnak halványlila gőze sincs arról, hogy milyen feltételekkel csatlakoztunk. Javaslom, hogy Horn Péternek a Mindentudás egyetemén elhangzott előadását nézze meg videokazettán. Ő bebizonyítja, hogy a csatlakozó országok közül (Font Sándor: Megnéztem!) - akkor meg is kellett volna érteni képviselő úr, ha megnézte - Magyarország pozíciója akár az egy hektárra vetített támogatás tekintetében, akár az egy mezőgazdasági foglalkoztatott tekintetében a legjobb a csatlakozók közül. De tudnám ajánlani önnek bonni egyetemi professzor tanulmányát is, aki szintén megállapította, hogy Magyarország pozíciója az összes többi csatlakozó államnál kedvezőbb. Tehát szó nincs se 500 ezer embernek a mezőgazdaságból történő kivonulásáról, se a mezőgazdaság hanyatlásáról. Be fogjuk bizonyítani, hogy négy év alatt fejlődni fog a mezőgazdaság - az önök ciklusával ellentétben, képviselő úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi