BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A fogyatékostörvény megszületése '98. március 16-án egy emlékezetes, ritka szép pillanata volt ennek a teremnek, amikor hat párt egyetértett abban, hogy erre a törvényre igent kell mondania: 309 igen szavazattal megszavazta az Országgyűlés azt a törvényt, ami egyébként eredetileg szabad demokrata előterjesztés volt.
(15.10)
Ebbe a törvénybe utalás került be azzal kapcsolatban, hogy meg kell alkotni egy fogyatékosügyi programot záros határidőn belül – '99 áprilisa volt ez a határidő –, létre kell hozni egy Fogyatékosügyi Tanácsot. Ami akkor, '98 tavaszán történt, ígéretes lendület volt a tekintetben, hogy odaforduljunk a fogyatékkal élő emberekhez, a problémáikra odafigyeljünk, hogy történjen pozitív fordulat, változás e tekintetben Magyarországon. Ennek a jelentésnek a kapcsán – aminek a legnagyobb értéke, hogy itt, plenáris ülésen foglalkozhatunk vele – az elmúlt három és fél-négy évre visszatekintve azt kell mondani, hogy ez az ígéretes lendület radikálisan lefékeződött, leblokkolódott, hogy nem sok történt, sőt nagyon kevés történt a fogyatékkal élő emberek érdekében.
Már a program is némi késéssel, több mint féléves késéssel készült el '99 decemberére, tartalmazott egy csomó konkrétumot, szemléletében azonos volt a törvény szemléletével, de a legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy nem kapcsolódtak hozzá költségvetési források. Tehát úgy fogalmazott meg ez a program feladatokat, célkitűzéseket, konkrét dátumokat is természetesen, hogy eleve aggályos volt ennek a teljesíthetősége források híján. Dátumokat egyébként a törvény is kitűzött, mégpedig '98-hoz képest egy 7-12 éves távlatban 2005-re és 2010-re fogalmazta meg a legfontosabb tennivalókat. Én pedig az első évtől kezdve arról beszéltem, hogy ezt ütemezni kell, hogy éves szintre lebontva kell rendszeresen foglalkozni ezekkel a feladatokkal, ha el akarjuk kerülni azt a helyzetet, hogy elteltek az évek, és utána szembetaláljuk magunkat azzal, hogy igazából nem sok minden valósult meg.
Én azt mondom erre a 2000-ről szóló jelentésre, hogy ez egy beszédes kordokumentum, nemcsak 2000-ről szól, hanem tekintettel arra, hogy 2001 novemberében tárgyalta, illetve fogadta el a kormány, rendesen belekeverednek 2001-es történetek. De ha az egész mögöttünk lévő periódusról mérleget készítünk, akkor azt kell mondani, hogy nem tett eleget az előző kormány annak a kötelezettségének, ami a törvényben le van írva, amire az államtitkár asszony is utalt, hogy évenként kell beszámolni a fejleményekről. Tehát eltelt három év, éppen a harmadik jelentéssel kellene hogy foglalkozzunk, ehhez képest az első van a kezünkben - és megmondom őszintén, hogy én erről az első jelentésről sok jót mondani nem tudok.
Azt gondolom, az egyik legnagyobb problémája ennek a jelentésnek, hogy a számokkal rendesen hadilábon áll, hogy zömmel olyan általános meg olyan puha kijelentéseket tartalmaz, ami értékelhetetlen. Nagyon sok olyan megfogalmazás van benne, ami arra utal, hogy elindult valami, hogy elkezdődött valami, hogy folyamatban van valami; de hogy pontosan mi történt, akár abban az adott egy évben, azt bizony ebből a jelentésből nem tudjuk meg, és egyáltalán nem tudjuk meg a tárcákat illetően a célra fordított költségek vonatkozásában. Pedig a program, maga a fogyatékosügyi program, amely tehát '99 decemberében került elfogadásra, tartalmazott konkrétumokat is. Hogy egy ilyet kiemeljek belőle, történetesen abból a témából, ami az egyik leggyakrabban emlegetett területe a fogyatékosügynek: a környezet akadálymentesítése. Ezzel kapcsolatban a program azt tartalmazta, hogy minden minisztérium a költségvetésben meglévő, újonnan induló beruházások költségeinek 2, azaz 2 százalékát kell saját közintézményeinek akadálymentesítésére fordítania. Azt gondolom, hogy ez egy konkrét utalás. Tehát ha értelmes beszámolót, jelentést kaptunk volna, akkor ebben szerepelhetnének konkrét számok: ennyi és ennyi volt a beruházás, ennek a 2 százaléka ennyi, ezt mi mind akadálymentesítésre fordítottuk. De ilyet nem találunk ebben a jelentésben, semelyik minisztériumnál!
De hogy a leggyengébb példát is idehozzam, mert tényleg azt gondolom, hogy említésre érdemes, szégyenletes példa, hogy történetesen például az Igazságügyi Minisztérium, amelyiknek egyébként az emberi jogokat, a hátrányos helyzeteket különös figyelemmel kellene szem előtt tartania, azt az egy darab mondatot tudta alkotni azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tett a környezet akadálymentesítésére, hogy az Igazságügyi Minisztérium a feladatokat végrehajtotta, illetve a végrehajtás folyamatban van, a beruházások a programnak megfelelően valósulnak meg. Esküszöm, ide le van írva! Ez az egy mondat, amit a fogyatékosügyi programhoz írt jelentés kapcsán az Igazságügyi Minisztérium képes volt produkálni.
Ahol számok megjelennek – mert azért van néhány ilyen területe ennek a jelentésnek, például a szociális ágazat intézményeire vonatkozóan –, ott pedig egyszerűen matematikailag nem jön ki az összesen. Nem tudom, hogy mi az igazságtartalma a számoknak, ugyanis megyei intézményekre vonatkozóan 341 intézményt emleget a jelentés, hogy ezeknek a 18 százaléka mindössze az, amelyik átjárható, tehát akadálymentes, magyarul: a 82 százalékkal kezdeni kellene valamit. Semmi utalás nincs arra, hogy mikor meg hogyan fog ez rendeződni. De ami az összesent illeti, tehát nem a megyei, hanem az országos adatokat, ott pont az szerepel, hogy szükséges egy országos felmérés, ami nincs. Szerepel valami utalás kétezerötszáz-akárhány intézményre, de amikor fölsorolják az intézményeket, akkor egy egészen más nagyságrend jön ki. Ezt csak illusztrációnak szántam azzal kapcsolatban, hogy mennyire igénytelen az az anyag, ami a kezünkben van.
Szeretnék hozni egy másik példát, megint csak a fogyatékosügyi programból, amiben néhány helyen nagyon konkrét dátum is szerepel. Ilyen például a kommunikáció területét érintő ígéret. Itt azt írta le a program, hogy a hírműsorok kijelzését 2001. január 1-jéig szükséges megoldani. 2001. január 1-je régen elmúlt, amikor ezt a jelentést megkaptuk, kénytelenek voltak beleírni, hogy ezt nem sikerült megoldani, a hírműsorok siket személyek által megérthető kijelzése nem valósult meg. Zárójelben teszem hozzá, hogy máig nem valósult meg, én is nehezem tudom tartani ezeket az évekhez kapcsolt kereteket.
Jó néhány terület van, amivel kapcsolatban konkrét példákat tudnék mondani – de mindjárt lejár az idő –, hogy mennyire vérszegény, mennyire szolid az, ami itt egyáltalán felsorolásra került, és nagyon-nagyon kevés az a konkrét eredmény, ami tényleg említésre érdemes. Mondjuk, egy ilyen lehet – röviden érdemes megemlíteni – a fogyatékossportban érmet szerzők járadéka, ami újonnan került bevezetésre. De hogy mennyire nem történt semmi, mondjuk, a lakóotthonok kialakításában, kiépítésében, annak a közelmúlt egyik drámai illusztrációja a törökbálinti példa.
Végül: pozitív megjegyzésként szeretném szóba hozni az intézményekkel kapcsolatos részletét ennek az összeállításnak. Az, hogy a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány elkezdett dolgozni, szerintem nagyon jó dolog. '99 nyarán létrejött ez a közalapítvány, és elkezdett dolgozni. Azt gondolom, hogy ennek a húszoldalas jelentésnek az a két oldala a legprecízebb, legtartalmasabb, ahol a közalapítvány munkája van fölsorolva, hogy egészen pontosan milyen célra hány forintos kerettel írtak ki pályázatot, mennyit használtak fel, hány pályázó pályázott, s a többi.
(15.20)
Ott fejezem be ezt a rövid összefoglalást, ahol az államtitkár asszony kezdte. Szerencsére a törvénybe beleírtuk azt is, hogy négyévenként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) indokolt ennek a programnak a felülvizsgálata. Azt gondolom, hogy mindaz, amit elmondtam, meggyőző bizonyítéka annak, hogy erre bizony nagy-nagy szükség van.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi