DR. CSÁKY ANDRÁS

Full text search

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Választókörzetem, Cegléd és környékén sajnos nagyon kevés munkahely van, ezért nagyon sokan kényszerülnek Budapestre, Kecskemétre, Szolnokra utazni munkavállalás céljából. Az előző kormányzati ciklusban indult vasút-rekonstrukció, ami Budapest-Cegléd között az egész vonalon elindult, reménnyel töltött el minket, és nagyon nagy türelemmel viselte a lakosság az ezzel kapcsolatos kényelmetlenségeket, a csomó problémát, a járatkimaradásokat. A korszerűsítés egy része lezárult, az ember azt várta, hogy javulni fognak a közlekedési feltételek, azonban hétről hétre rosszabbodik a közlekedés. Most, pláne a vasúti menetrendváltozást követően, járatokat vettek ki. Azt már megszoktuk, hogy első osztályú kocsi távolsági vonatokon nincsen, de egyszerűen nap mint nap jóformán állóhely sincs ezeken a vonatokon, tehát nem tudnak az emberek megfelelő módon közlekedni.
(13.50)
Nem tudom, hogy miniszter úr utazott-e az elmúlt időszakban vonaton, ugyanis a kollégáim az ország más részéről is komoly funkcionális problémákat vetnek föl a MÁV működését illetően.
Évről évre növekszik az utazási díjazás, viszont úgy tűnik, hogy ezzel paralel módon csökken a színvonal, tényleg már-már balkáni állapotok uralkodnak a vasútnál. Ezért kérdeztem és kérdezem miniszter urat, hogy mikor utazott utoljára a Magyar Államvasutak keretében, illetve van-e személyes tapasztalata arról, hogy a felügyelete alatt álló Magyar Államvasutak milyen módon végzi a funkcióját.
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(Vincze Lászlót a jegyzői székben Szűcs Lajos váltja fel.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi