DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Full text search

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Bárcsak megnyugtatott volna, és bárcsak valamennyiünket, főleg a fővárosiakat tudta volna megnyugtatni! A valóság azonban egészen más. Atkári főpolgármester-helyettes úr egészen világosan és egyértelműen utalt arra, hogy az a késedelem, amely az elmúlt két esztendőt jellemezte, és amelyet nem lehet most aprócska kis lépésekkel pótolni, komoly veszélyt jelent. Nem abban vagyunk érdekeltek, hogy a 80 milliárd forint elvesszen, ellenkezőleg, abban vagyunk nyomatékkal érdekeltek, hogy ez a 80 milliárd forint a főváros rendelkezésére álljon, hogy kisebb terhek háruljanak a fővárosi emberekre. Ehhez azonban - azt kell mondanom - sokkal fajsúlyosabb, sokkal erélyesebb miniszteri, minisztériumi közreműködésre van szükség. Ha ez nem történik meg, és magára hagyják a fővárost ebben az ügyben, akkor bizony a 80 milliárd forint még el is veszhet. Arra kérem államtitkár urat, hogy ezt ne engedjék.
A válaszát azért nem tudom elfogadni, mert sajnálatos módon semmilyen olyan határidőt nem tudott megjelölni, amely mellett remélhetnénk, hogy biztonságban van ez a támogatási összeg. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi