MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Fontos hangsúlyozni, amire a képviselő úr is utalt egy mondatban, hogy a kormány nem kíván letérni az eddigi kábítószer-politikában folytatott útról, ami arról szól, hogy a kábítószer-fogyasztást nem fogadjuk el, de a kábítószer-fogyasztót elfogadjuk. Tehát ez azt jelenti, hogy nem kriminalizálni szeretnénk a fogyasztókat, hanem a medikalizáció irányába szeretnénk őket elvinni, magyarul, hiszünk abban, amit a számadatok is bizonyítanak és alátámasztanak, hogy az elterelés intézményének, amit bevezettünk a tavalyelőtti évben, van értelme, hiszen egyre többen választják ezt a lehetőséget.
Fontosnak tartjuk azt, hogy az alkalmi fogyasztók ne rögtön büntetőjogi következményekkel szembesüljenek, de hiszünk abban is, hogy tiltani kell a kábítószer-használatot, mert ha egyetlenegy fiatalt az tart vissza a kábítószer-fogyasztástól, hogy ezt törvény tiltja, a jogszabályok nem engedélyezik, akkor szerintünk már megérte a tiltás, hiszen egy embernek a megkímélése ettől a problémától is megéri ezt. Tehát nem kívánunk letérni az útról, a középutat kívánjuk választani.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.