PÁSZTOHY ANDRÁS

Full text search

PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Való igaz, hogy a gazdálkodóknak, bár nem pályázatot kellett benyújtani, hanem egyszerűen kérvényt kellett benyújtani a környezetgazdálkodási támogatásra, amennyiben ezt meg kívánták tenni, lehetőségük nyílt az elmúlt időszakban erre, bár kétségkívül egy kicsit megkésve, az ősz folyamán, és úgy tűnik, hogy május végére a pályázatok elbírálást nyernek.
Azt is látni kell azonban, hogy valóban 40 ezer pályázat érkezett be, ebből mintegy 32 ezer pályázat az agrár-környezetgazdálkodási lehetőséget próbálja igénybe venni. De az látszik már az átvizsgált kérelmekből, hogy elsősorban a szántóföldi célprogramokra nyújtották be a támogatást. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy megkapja a szántóföldi növénytermesztésre a támogatást a gazdálkodó területalapon - gabona, olajos, fehérjenövény esetében 35 ezer forintot -, és amennyiben emellett még egy környezetkímélő gazdálkodást is betart, és a megállapodásnak megfelelően gazdálkodik, akkor plusz még 20-25 ezer forintot is kaphat. Nos, az alapvető cél ugyan nem ez volt, de ilyen lehetőség van, amit alapjában véve kedvezőnek tartunk.
Azt is látni kell azonban, hogy mivel elég későn érkeztek be a pályázatok, illetve a támogatási igények, mert későn sikerült meghirdetni (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) - így van, később sikerült meghirdetni -, ezért csúszik a program, de nem kell attól félni, hogy nem tudják igénybe venni a gazdálkodók, mert 2006-2007-ben is igénybe lehet venni. Természetesen konkrét feltételeket kell vállalni, amit a hivatal ellenőriz, és az ellenőrzésnek megfelelően, kedvező elbírálás alapján kapják meg a támogatást.
Örülnék annak, ha a gazdálkodók, a termelők inkább a kedvezőtlenebb adottságú területeken vennék igénybe a környezetgazdálkodással összefüggésben lévő támogatást. De nyilvánvaló, hogy arra is kell buzdítani őket (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az nem volt kiírva!), hogy igénybe tudják venni.
Tehát mielőbb igénybe tudják venni - ez a válaszom.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi