GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Valóban, a miniszterelnöknek legalább két ura és parancsolója van. Jól mondják ellenzéki és nem ellenzéki képviselők is, hogy a kettő közül az egyik a lelkiismerete, a másik egészen biztosan az a parlament, amelynek felelősséggel tartozik.
Az elmúlt napok, hetek és hónapok, közte a mai vita - bár nem tagadom, hogy nem kacskaringók nélkül és időnként nem a kellő bátorság hiányáról is tanúskodva, de - arról szól, hogy a miniszterelnök folytatja a maga küzdelmét azzal a lelkiismerettel, amely egyik oldalról a természetes, normális emberi erkölcs, másik oldalról pedig a rövid távú politikai érdekek nagy dilemmájában úgy kell hogy megoldást találjon, hogy közben az országban pedig teszi a dolgát az ország javára esküje szerint. Egy percig nem kívánom azt állítani, hogy ezt a tusakodást és ezt a vitát kellő időben és jól sikerült megválaszolnom - nem állítom. Nem állítom, hogy nincsen ezzel elszámolnivalóm. Ezt próbáltam megtenni. Sőt, még azt sem, hogy nem kerestem az utat arra, hogy anélkül tudjam megtenni a szükséges változtatásokat, hogy erről ezzel a fajta maró - és be kell önöknek valljam, sem emberileg, sem politikusként egyáltalán nem könnyű - őszinteséggel el kelljen számolni. Nyilván tartani fog ez még. Nem gondolom, hogy ezt egy beszéddel az ember megoldotta. Azért sem, mert mindaz, ami emögött van, az sem egy pillanat műve volt. De azt hiszem, hogy amit a kormánypártok az elmúlt hetekben és hónapokban tettek, az valóban a szembefordulás egy elfogadhatatlan gyakorlattal és erkölccsel. Azt gondolom, hogy ez helyes.
Aztán van a miniszterelnöknek még egy parancsolója, az Országgyűlés. Az Országgyűlés, amelynek az a joga és az a kötelessége, hogy bizalmat adjon, vagy ha éppen úgy látja, akkor megvonja ezt a bizalmat.
(14.40)
Nem többségről vagy kisebbségről beszélek. A köztársasági elnök úr pár hónappal ezelőtt itt, a parlamentben elmondott beszédében - fejből fogok idézni, de azt remélem, tartalmilag pontos lesz - azt mondta, arra figyelmeztet bennünket, hogy az egymástól eltérő, egymással vitatkozó, egymástól elkülönülő pártakaratokból közjogi akarat, ha úgy tetszik, legitim közakarat a parlamentben való döntéshozatallal alakul ki. A pártpolitikából itt lesz közpolitika. Ez pedig úgy történik meg, hogy valamennyi képviselő, elszámolva azzal, hogy ő mit gondol a történésekről, egyénileg és egyesével dönt. A képviselők többsége közakaratot formál a törvényhozásban. E tekintetben mindegy, hogy egyébként létezik a politikai megkülönböztetés kormánypárti és nem kormánypárti képviselőkről.
Létrejön a többség. A kormánynak pedig az a dolga, hogy ennek a többségnek megfeleljen. A kormányzás innentől kezdve nemcsak jog, hanem kötelesség is. Kötelesek vagyunk azt a mandátumot érvényesíteni és teljesíteni, amit nekünk ez a parlament ad, függetlenül attól, hogy a többség hogyan alakul ki, van-e átszavazás vagy nincs; hogy egyöntetű-e a többség az úgynevezett kormánypártok soraiban, vagy nem egyöntetű. A többség formálja a közakaratot. Ez az alkotmány rendje. Ez a Magyar Köztársaság demokratikus alappilléreinek egyike. Ennek a közakaratnak fogok megfelelni.
Éreztem és érzékeltem, hogy az a közakarat, amely ezt a kormányt hivatalba emelte, ez a közakarat megerősítésre szorul. Megerősítésre, mert soha korábban nem látott kihívásokkal került szembe. Ahogyan a miniszter felajánlja lemondását a kormányfőnek - ez a politikai felelősség megnyilvánulása, hívta fel a figyelmemet az egyik frakcióvezető -, ugyanúgy a miniszterelnöknek hasonló politikai felelősségelismerés, hogy a bizalmi szavazás kérésével abba a helyzetbe hozza a parlamentet, hogy úgy dönthessen, hogy ezt a bizalmat megvonja, a kormányzásra való felhatalmazást nem kívánja meghosszabbítani. Ez esetben a miniszterelnök beadja kormányának lemondását, a köztársasági elnök pedig, nyilván a parlamenti pártokkal való konzultációt követően, új személynek ad megbízást.
Ezt a folyamatot kutyakomédiának vagy bármi másnak nevezni, azt gondolom, hogy a magyar alkotmányos vagy közjogi berendezkedés alapjainak indokolatlan, illetéktelen és csúfos megkérdőjelezése; konzervatív hagyományokat is ápoló, de legalábbis arra hivatkozó pártok esetében több mint méltatlan. Olyan fajta és olyan fokú megnyilvánulása egyfajta hatalmi arroganciának, ami nem érthető, és némileg érzéketlenségre vall.
Ennek a kormánynak a sorsa a következő szavazással újra a parlament kezébe kerül. Ha a parlament többsége bizalmat fog szavazni, folytatjuk a dolgunkat. Nem ugyanúgy, ahogyan eddig tettük. Túlságosan sok tanulsága van az elmúlt hónapoknak és az éveknek. Van ok változtatni - erről beszéltem az elején -, és van ok megtartani azt a három alappillért, amire ez a kormány épül. Ennek megfelelően fogunk eljárni. Radikalizmus helyett az egyik hozzászólót, korábbi miniszterelnököt idézve azt mondom, hogy önmérsékletre és önvizsgálatra van szükség. A kormány és a kormány mögött álló pártok ezt elkezdték. Talán az ország javára szolgálna, ha más is elkezdené, és akkor talán együtt, egyszer ezt befejezve adhatnánk a mainál jobb irányt az eseményeknek. És még mielőtt valaki félreértené, nem a Kossuth téren, hanem itt, a magyar parlamentben.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)
