JAKAB ISTVÁN

Full text search

JAKAB ISTVÁN
JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Remélem, ma már ebben a napirendi pontban, elnök úr, többször nem kell szót kérjek. Még egyszer szeretném rögzíteni: tárgyalni nem lehet - kell. Azonban ahhoz, hogy érdemi tárgyalás legyen, látnunk kell a birtokpolitikai koncepciót. Nem találkoztunk még eddig vele.
A második dolog, hogy nagyon szeretnénk azokat az elképzeléseket látni, hogy hogyan lehet a moratórium lejártát követően a helyben lakó gazdát erősíteni a státusában. Ehhez nem elvinni kell a földet, a föld ott van. Ezek az emberek ott élnek, ott gazdálkodnak és ott is akarnak gazdálkodni. Ezeknek az embereknek a védelméről nem látunk javaslatot sem.
(22.40)
Amit Járvás képviselő úr említett a cégfelvásárlások kapcsán: az egyik megyében - alighanem Zalában - egy szerény befektető, aki már elég alaposan vitézkedett az agráriumban, két hónap leforgása alatt öt termelőszövetkezetből alakult részvénytársaságot vásárolt. Mi meg azt gondoljuk, hogy ezek a folyamatok intő példaként szolgálnak valamennyiünk előtt. Tehát csak átgondolt, megfelelő birtokpolitikai koncepciók ismeretében lehet érdemi tárgyalásokat folytatni. És nagyon kérem a kormány képviselőjét, hogy az állattenyésztésben kialakult mély válságot ne indokolja a birtokviszonyokkal, az állattenyésztésben egy más struktúra kell, és akkor lesz jövedelem is.
Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi