DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt határon túli Honfitársaink! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár urat mindig szívesen látom a parlamentben, a parlament folyosóján, de sajnálom, hogy most itt önnek kell helytállnia, és hogy a tettesek nincsenek itt. A tettesek és az értelmi szerzők, azok, akik ezt a Szülőföld Alapot és a mögötte meghúzódó koncepciót kidolgozták. Természetesen a Magyar Demokrata Fórumtól távol áll, hogy koalíciós éket próbáljon meg verni, az azonban számunkra elfogadhatatlan, hogy olyan személyek testesítik meg és művelik a kormány határon túli politikáját, akiknek a tevékenysége rosszul cseng. Rosszul cseng, akár ebben a teremben, akár pedig a határon túli magyarok túlnyomó nagy részének a körében.
Éppen ezért persze az előterjesztés akkori tettese, szerzője, előadója, Szilvásy György miniszter úr, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezette, természetesen nincs itt, és örülök annak, hogy az államtitkár úr képviseli a kabinetet ebben a vitában. És azt sem mondom, hogy a tettesek személye hiányzik, csak azért illett volna valakinek eljönni azok közül, akiknek az elmúlt két esztendei munkáját, legalábbis annak egy szeletét most itt mérlegre vetjük, értékeljük. Ez a szelet anyagilag is és politikailag is igen fontos ügy, hiszen nem pusztán egy beszámoló tudomásulvételéről vagy elutasításáról volna szó. Nyilvánvaló és bizonyos vagyok benne, hogy a Magyar Országgyűlés ellenzéki pártjai is a maguk kritikai észrevételének az elmondása után támogatják vagy legalábbis tudomásul veszik ezt a beszámolót. Inkább arról van szó, hogy itt most ismét egy voltaképpen költségvetési vita körébe tartozó kérdésnek a vitáját vágja a kormány vagy a házvezetés szerencsétlen módon ketté, és ebben a keretben természetesen nincsen értelme, hogy számszaki vitáról sok szó essék, ezért itt remélhetőleg valóban tartalmi kérdések kerülnek megfogalmazásra.
Rögtön a bevezetőben szeretnék utalni arra, hogy itt a teremben ma többször elhangzott a “varratmentes Európa” kifejezés. Én tisztelettel mindnyájunkat óvnám ennek az őrültségnek a forgalmazásától, ez ugyanis nem más, mint egy rossz kereskedelmi mosóporszlogen. Európa nem varratmentes. Még az Európai Unió első köre, tehát a bővítések előtti Európai Unió sem volt varratmentes. Ahogy ezt a kommunisták mondták, azért, mert történelmileg így alakult.
Most beszélni varratmentes Európáról, akkor, amikor a trianoni brutális metszések, vágások, amputálások varratai nemcsak hogy még mindig itt vannak, hanem újabb és újabb problémákat szülnek, vagy a puszta létük állítanak a magyar nemzeti közösség és az anyaország kormánya, Országgyűlése elé konkrét feladatokat, akkor tisztelettel kérnék mindenkit - persze ez csak egy kérés -, hogy ezt a varratmentes Európát ne használjuk, mert önmagunkat nevettetjük ki, önmagunkat alázzuk meg ezzel a rossz szlogennel.
Európa már csak azért sem varratmentes, mert hiszen nekünk éppen a varratosságból, az igen durva fércelésekből és összenövésekből, szétválásokból következően számos feladatunk van, és ezek egyike a határon túli magyarság támogatása.
(11.30)
A beszámoló kapcsán két szempontra szeretném fölhívni a parlament és a kormányzat figyelmét. Mindenekelőtt újólag arra, hogy minden magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége a határon túli magyar közösségek támogatása, és ez nem ünnepi beszédeket és nem a megmaradásra való buzdítást jelenti, hanem támogatást. Ez nem politikai kegy, hanem nemzetstratégiai feladat, nem kínos penzum, amit különféle testületi és hatékonysági mutatványokkal kell letudni, hanem a források és az elosztás megszabott rendje. Annak idején a Magyar Demokrata Fórum a Magyar Állandó Értekezleten is és itt az Országgyűlésben is több alkalommal javasolta, többek között az éppen ilyen típusú, bár néha igen durva viták elkerülésének érdekében, hogy a Magyar Országgyűlés egyszer s mindenkorra költségvetési törvényben rögzítse annak a nem százaléknak, pusztán ezreléknek a számát, arányát, amit minden további vita nélkül ezentúl a Magyar Köztársaság költségvetése a határon túli magyarság támogatására szán.
Emlékszem, annak idején még Slota pártja minket a MÁÉRT-ot követően még azzal is megvádolt, hogy ötödik hadoszlopot kívánunk létrehozni a szlovák nemzet testében és egyéb őrültségeket. De azt nem ez a szocialista-liberális, hanem az előző szocialista-liberális kormányzat elutasította, hogy állapítsuk meg az isten tudja, hány ezermilliárdos magyar költségvetésben, nem százalékban, még egyszer mondom, ezrelékben, amiről nincs vita, amit ezentúl vitában csak akkor érintünk, hogy a pályázati rendszer vagy a szétosztás hogyan történjen; de hogy örökké arról vitatkozzunk, hogy sok-e ez az 1 milliárd, ami különben vagy 2 vagy félmilliárd, vagy 670 millió vagy 800, ezzel önmagunkat alacsonyítjuk le, és részben most is ezt tesszük.
A másik dolog, hogy oktalanság volna utólag tagadni vagy azt mérlegre tenni - persze ugye, a nyertesek boldogok és a vesztesek szomorúak -, hogy ki és mennyi támogatást kapott vagy nem kapott. A források mindig sokkal szűkösebbek annál, mint amennyire égetően szükség van, és minden konkrét döntés természetesen vitatható, ezért most csak az alapelvekről szólok.
A Magyar Demokrata Fórum - leszámítva természetesen azt, hogy a kárpátaljai és a vajdasági magyar nemzeti közösségek fokozottabb támogatásra szorulnak - az új támogatási rendszerrel már 2005-ben sem értett egyet, ezért a jelen beszámolót sem fogadja el, csupán tudomásul veszi.
A második szempont, amit a bevezetőben ígértem, éppen ez, a támogatás rendje, mert a beszámolóból az is kiderül, hogy a kormány és a határon túli szervezetek közötti kapcsolat jelen formájában tarthatatlan. Tarthatatlan, mert miután a kormány a MÁÉRT átalakítása helyett annak megsemmisítését választotta, a közalapítványi rendszer fölszámolásával éppen azokat a magyar szervezeteket degradálta puszta konzultánsokká, akik a legjobban tudják, hogy a közösségnek mire van szüksége. De tarthatatlan a helyzet azért is, mert a kormány sajátos perszonáluniót hozott létre, a miniszterelnök úr nevezi ki a támogatásokat eldöntő politikai testületet, amelynek ő maga a feje. Ez a testület dönti el, hogy kinek mire van szüksége a Kárpát-medencében, és ez az a folyamat, amiben a magyar szervezetek csak tanácsadóként lehetnek jelen.
Tisztelt Országgyűlés! A magyar-magyar együttműködés és a nemzeti érdekérvényesítés perspektívái című, a KMKF állandó bizottsága által 2007-ben elfogadott előterjesztés megállapította, idézem: “Jól szervezett együttműködést a magyar kisebbségek és Magyarország konszenzuson nyugvó koncepciózus és áttekinthető közös fejlesztési, jogvédelmi és politikai törekvései képesek biztosítani, amelyek összességükben kijelölik a nemzetközi viszonylatban képviselendő magyar érdeket.” Folytatódik az idézet: “Koncepciózus és áttekinthető törekvések azonban csak megfelelően előkészített és konszenzuson - ezt nagyon szereti a szöveg - nyugvó stratégiák, illetve azok gyakorlati megvalósulására irányuló programok mentén alakulhatnak ki, ezért a jól működő hátország - egyébként azért idézem, mert egyetértek vele - fogalma feltételezi a magyar nemzet szakszerű és legitim, közös stratégiai tervező tevékenységét, illetve az ehhez szükséges egyeztető mechanizmusok működését.” Elnézést a fogalmazásért, nem én követtem el. (Derültség.)
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a nemzetpolitikát ma alapvetően három nagy rendszer akadályozza. Mindenekelőtt a magyarországi belpolitika, ennek engesztelhetetlen pártpolitikai szembenállásai és a kormányzat súlyos és megalapozott erkölcsi, szakmai és politikai kritikával illethető intézkedései. Másodszor: a szomszédos nemzetállamok túlnyomó nagy többségének a gyakorlatban magyarellenes politikája az Európai Unión kívül és belül egyaránt. Az Unión belül ma a legmegdöbbentőbb példa a beneši dekrétumok, vagyis a fasizmus és a bolsevizmus örökségének soviniszta megerősítése Szlovákiában. Harmadszor: az uniós jogelvek elegyessége, érvényesítésük esetlegessége, az uniós intézmények érdektelensége és az Unió meghatározó államainak eltérő kisebbségpolitikai stratégiája.
A legnagyobb nehézséget pedig éppen az okozza, hogy a magyar nemzeti érdekérvényesítést kizárólag e három tényező határozza meg, miközben a magyar nemzeti közösségeknek és az őket mindenkor támogatni köteles kormánynak közülük csak egyre van közvetlen döntő ráhatása. Ez az egy pedig, ez az egyetlen faktor önmaga, önmaga nemzetstratégiai, vagyis bel- és külpolitikai, gazdasági, kulturális és a többi döntései. Az a bizonyos hátország, a Magyar Köztársaság az egyetlen térfél, ahol természetesen józanul, a világ és az európai politikai szomszédsági realitásoknak megfelelően mi magunk alakíthatjuk stratégiánkat, mi döntünk a belőle fakadó gyakorlati lépések megtételében.
Ezért az MDF álláspontja szerint legsürgősebb közös teendőnk a kedvező politikai klíma mielőbbi megteremtése legalább ebben az egy ügyben, miután ez az elemi feltétele a többire való közvetett sikeres ráhatásnak is. Ezért kárhoztatjuk mindenekelőtt a sokszor deklarált magyar konszenzus oly sajnálatos hiányát, ezért sürgetjük a pártpolitikák feletti stratégiai gondolkodást, hiszen a hátország kézzelfogható egyetértése politikai és közérzeti támasztékot kínálna a határon túli magyar közösségek képviselőinek is.
Ezért tartjuk ma is hibás döntésnek a HTMH megszüntetését, amely a néha valóban szükséges intézményi központosításnak, ám jelen esetben az átgondolatlan politikai centralizációnak esett áldozatául. Ezért tartjuk elfogadhatatlannak a támogatási rendszer már említett átalakítását és a kormányzat egyéb intézkedéseit, többek között a MÁÉRT intézményi reformja helyett annak megszüntetését, az Országgyűlés határon túli magyarok bizottsága felállítása elszabotálását, és a külügyi bizottságba való beleerőszakolását.
Mindezek következtében a legmagasabb szintű magyar-magyar politikai kapcsolatok intézményrendszere ma az integráció helyett a dezintegráció útját járja, szervezetek és ellenszervezetek, újabb fórumok és ellenfórumok jönnek létre. Ebben a helyzetben egyedül a KMKF, a többször idézett magyar képviselők fóruma valóban működőképes mint magyar interparlamentáris szerv. Ezért tehát a kormánynak ma már régen nem a MÁÉRT újraélesztésével kellene viaskodnia, hanem saját programja nemzetpolitikai fejezetének megfelelően a KMKF-et kellene hathatósan támogatnia.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az MDF azt javasolja, hogy az Országgyűlés törvényben rögzítse a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának jogi státusát. A jogszabály mondja ki, hogy a KMKF a Magyar Országgyűlés szerve, nem néhány nemzetét szerető képviselő magánkezdeményezése, akik időnként összeülnek, mert kedvelik egymást, és van miről beszélniük, hanem rögzítsük, hogy a KMKF a Magyar Országgyűlés szerve. Mondjuk ki azt is, hogy a kormány ne csak utólagos tájékoztatással, hanem a döntések előkészítésében is álljon a szervezet rendelkezésére. A kormány a költségvetés tervezése során pedig vegye tekintetbe a KMKF működési költségeit is, az Országgyűlés költségvetési fejezetében is érvényre juttatva a pártpolitikai célok fölött álló közös nemzetpolitika támogatását.
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a nemzeti önazonosság megőrzését szolgáló fejlesztési politika, az autonómia és a nyelvhasználat ügye, a kisebbségi diszkrimináció elleni küzdelem, valamint az Európai Unión kívül rekedt magyar nemzeti közösségek jövőjének kérdései csak így vonhatók ki a pártpolitikából. Ez az elemi feltétele a nemzetstratégiai minimumokban való megegyezésnek, majd az egységes jövőkép kialakításának.
A költségvetési bizottság indítványát - minek alkalmából voltaképpen mindezeket a gondolatokat elmondhattam, amely indítvány címében ugyancsak a beszámoló elfogadását, szövegében azonban csak tudomásulvételét kéri az Országgyűléstől - a Magyar Demokrata Fórum a szokásoknak megfelelően ilyenkor támogatja, azzal együtt, hogy természetesen az alapkérdésekkel nem értünk egyet, az utólagos mérlegre tételben pedig megbízunk az Állami Számvevőszék ítéletében.
Köszönöm a figyelmüket.
(11.40)
