DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Navracsics Tibor képviselőtársammal vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezzük, mégpedig azért, hogy állami intézményeknek és szervezeteknek egy konkrét alapítvánnyal kapcsolatos működését, korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit tisztázzuk.
Tesszük ezt azért, mert egyéb gyanúk is felmerültek, és szükséges e konkrét alapítvány működésének a nemzetbiztonsági kockázatait is megvilágítani, illetve felderíteni. Az ügy túlmutat egy alapítvány működésén, későbbiekben esetleges kormányzati, sőt parlamenti intézkedéseket is igényelhet. Ennek megvitatására lehetőségünk lesz reményeim szerint az általános vitában.
Most a sürgősségről kell döntenünk. Azért kell igennel szavazni, és azért kell sürgősséggel tárgyalni ezt az ügyet, mert ha valaki leszavazza a sürgősséget, ezzel azt éri el, hogy ősz előtt a bizottság munkája nem kezdődhet el. Ha valaki nemmel szavaz a sürgős tárgyalásra (Dr. Géczi József Alajos: Azzal mi lesz?!), akkor belátható időn belül eltolja a bizottság működését. Ezzel szemben, aki igennel szavaz, lehetővé teszi, hogy a bizottság minél előbb felálljon, és még nyáron megkezdje munkáját.
Ezért tisztelettel arra kérem önöket, hogy aki támogatja, hogy a felmerült kérdéseket kiderítsük, és nem akarja, hogy a bizottság nyáron ne dolgozzon, szeretné tisztázni az ügyeket, az igen szavazatával segítse ezt, mert ellenkező esetben megakadályozza, hogy nyáron a bizottság érdemi munkát végezzen.
Várom támogató szavazatukat, és köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi