NYITRAY ANDRÁS

Full text search

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Úgy látszik, itt láncban beszélünk, pedig nem beszéltünk össze. Az egyik hozzászólás kapcsolódik a másikhoz. Babák képviselő úr épp megadta nekem a végszót. Ugyanis a mai nap témáiban szerepel egy nagyon fontos fogalom, amit úgy neveznek, hogy munka. És aki - mint én magam is - ősz hajjal annak idején mindenféle hittantárgyakban még politikai gazdaságtant is tanult, akkoriban teljesen nyilvánvaló volt mindenkinek, hogy a munka az egyetlen olyan tevékenység, az egyetlen olyan közgazdasági fogalom, amely alkalmas arra, hogy új értéket termeljen, és minden társadalmi feladat ellátásának az alapja, minden társadalom alapja a munka. Ma Magyarországon ebből van kevés, hölgyeim és uraim, és nem munkahelyből van kevés. Ez nagy tévedés!
Önök mindig munkahelyteremtésről beszélnek. Tessenek megmondani nekem: megszűntek azok a munkahelyek, amelyek a több ezer tönkrement építőipari vállalkozásban még egy fél évvel, egy évvel ezelőtt megvoltak? Nem szűntek meg, uraim. A munka szűnt meg. És a munka többek közt azért szűnt meg, mert nem érdemes munkát vállalni, nem érdemes munkát végezni azok mellett az adó- és járulékterhek mellett, amik ma Magyarországon vannak. Most a multikról meg a beáramló nem európai uniós államoknak a dömpingáron kínált termékeiről, amelyek teljes magyar iparágakat tettek és tesznek tönkre, ne is essék szó, de ez is hozzátartozik.
Tehát ha valami fontos, az a munka megteremtése, annak pedig a legelső feladata, a legelső lépcsője az, hogy drasztikusan - nem 2 meg 5, meg 10, hanem 25-30-40 százalékkal csökkenteni kell a munkát terhelő közterheket. Ha ezt nem lépik meg önök, más fogja meglépni, de ez az alapja annak, hogy ebből a gödörből, amibe önök belökték az országot, valahogyan kimásszunk. Ezen tessenek egy picit elgondolkozni! Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi