VÍGH ILONA

Full text search

VÍGH ILONA
VÍGH ILONA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007 elején tette közzé a “Nem mondunk le senkiről” elnevezésű zászlóshajóprogramot. A program elsődleges célterülete az ország lakosságának 10 százalékát lefedő, társadalmi, gazdasági, infrastrukturális szempontból elmaradott, úgynevezett leghátrányosabb helyzetű 33 kistérség, valamint a 15 százalékát lefedő 47 kistérség.
Az Európai Unió fontosnak tartja az elmaradott kistérségek felzárkóztatását a fejlettebbekhez, éppen ezért erre a programra 97 milliárd forintot különített el. Az érintett települések polgármesterei örülhetnének ennek a jó hírnek, ha nem játszanának velük macska-egér harcot a lebonyolító szervezetek. Biharugra polgármestereként részese vagyok a sarkadi kistérségben folyó előkészítő munkának. A kistérségi tervezőmunka a kihirdetéstől számítva egy évvel később kezdődött el az önök tehetetlensége miatt.
A tervezőmunka során szembesültünk azzal a valósággal, miszerint a hangzatos ígéretekkel ellentétben a dedikált források kizárólagos, a leszakadó települések felzárkózását szolgáló szabad felhasználását biztosító forrásaival szemben egy meglehetősen kötött és több oldalról korlátozott hozzáférési lehetőséget tesz lehetővé. Az NFÜ minden település számára meghatározta a fejlesztési területeket, majd a kidolgozott projektek közül eldöntötte, mire van szükségünk.
A pályázatok három év elteltével kerültek kiírásra. Ennek a ténynek is örülhetnénk, ha a pályázatot lebonyolító szervezet példátlan módon menet közben nem változtatná a pályázati kiírást. A várhatóan sok pályázat miatt első alkalommal a bonyolító szervezet konzorciumi beadást írt elő, amikor ezzel elkészültünk, úgy döntött, mégis településenként kell beadnunk a pályázatot. Ezek a bizonytalanságok megnehezítik az önkormányzatok és munkatársaink munkáját.
Tisztelt Államtitkár Úr! A program elhúzódása, a források igénybevételének megnehezítése vélhetően kormányzati politikai megfontolás. Arra szeretnék választ kapni öntől, mikor indulnak el a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a felzárkóztató programok és a beruházások. Komolyan gondolták-e a zászlóshajóprogramot, vagy csak üres szlogen marad ez is?
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi