DR. RÉTVÁRI BENCE

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Három gondolatot fűznék az előttem levő három felszólalóhoz. Az első az általánosság, konkrétság ügyében - nem véletlenül a parlament nem költségvetési stratégiát alkot, mondjuk, 2010-re vagy bármelyik évre, hanem költségvetési törvényt. Ha konkrét joghatásokat akarunk kiváltani, ahhoz konkrét eszközöket kell rendelnünk, meg kell hogy valósítsuk. Amikor egy stratéga, egy hadvezér haditervet csinál, akkor nyilván nem azt mondja, hogy az a tervem, hogy győzzek a csatában, hanem megtervezi, hogy melyik csapat hova mozdul, hogyan lesz az utánpótlása és a többi. Kevés az egy stratégiához, ha csak szép célokat tűzünk ki, és ahhoz semmifajta eszközt nem rendelünk hozzá. Nulla forint van e mögött a stratégia mögött, amit biztosan tudhatunk.
Míg más esetekben, ha a környezetvédelem területéről hozhatok példát, ott konkrétan meg van szabva, hogy bizonyos termékdíjbevételek, bizonyos büntetésbevételek, bizonyos szolgáltatásidíj-bevételek szolgálnak alapul bizonyos környezetvédelmi szolgáltatásokhoz vagy szemléletformáló akciókhoz, itt ebben nincs ez benne, nem látszik az automatizmus, hogy mitől fog ez működni, mitől fog ez beválni.
A korosztály tekintetében, bármilyen vitát is folytatunk le, maga a szöveg adja meg a választ rá, hiszen mivel itt a minél magasabb gyerekszám is a célok között szerepel, ezért a születés mínusz 9 hónaptól kezdődik szerintem ennek a stratégiának a valódi hatálya a benne levő szöveg szerint. Úgyhogy mondhatjuk, hogy 10 vagy 15 vagy 20, de ettől függetlenül szerintem ez az egyértelmű alap.
Annak pedig nagyon örülök, hogy a polgári kormány idején elkezdett ifjúságkutatások folytatódtak. Bár az Ifjúsági Minisztérium megszűnt, ettől függetlenül ezt a mindenki által jónak tartott és 2000-ben elkezdett folyamatot, ami a 8 ezer fő részvételével megvalósult, tényleg sok és részletes kérdésre választ kereső ifjúságkutatásokat folytatta az elmúlt években is, anélkül ez a stratégia sem tudott volna létrejönni talán, és anélkül mi sem tudnánk ilyen pontosan meghatározni a fiatalok problématérképeit vagy céljait.
Köszönöm. (Pettkó András tapsol.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi