FERENCZI GÁBOR
FERENCZI GÁBOR
FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményünk szerint először kellett volna benyújtania a kormányzatnak a szakképzési törvényt, és majd csak utána kellett volna a Ház elé kerülnie a szakképzési hozzájárulásokról szóló előterjesztésnek. A kormányzat idén ősszel meg is ígérte a szakképzési törvény kodifikálását, amelynek alapkoncepcióját 2011. május 24-én már elfogadták. A szakpolitikusok azonban, nem következetesen, a kormányzati ciklus elején meghirdetett programpontok alapján hajtják végre a szükséges átalakításokat.
A kormányzati kommunikáció szerint a második Orbán-kormány teljesen új szempontok alapján végzi a szakképzés megújítását, ezzel szemben bizonyos pontokban a Fidesz-kormány folytatja elődje, a Bajnai-kormány oktatáspolitikáját a szakképzés területén is.
Az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szakképzés ma olyan helyzetben van, egy több cikluson átívelő folyamat eredménye, amelyben, azt kell mondjam, a Fidesz-kormány is érintett, mégpedig azért, mert 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány dolgozta ki az elméleti képzésen alapuló szakképzési irányvonalat, amelynek negatív hatásai most jelentkeznek. A Fidesz úgy gondolta, hogy mindenki képes egy érettségihez hasonló tudásanyagot elsajátítani. Mindezek miatt a szakmát tanuló fiatalok az elméleti tananyag mellett csak nagyon kevés gyakorlati képzésben részesültek. Mivel nem vették figyelembe a pedagógusok véleményét, az új tanterv csúfos kudarcot vallott.
Engedjék meg, hogy a törvény társadalmi környezetéről is ejtsek néhány szót. Ahogyan az államtitkár úr is említette, egy rendkívül torz foglalkoztatási szerkezet jellemző hazánkra, a foglalkoztatottsági szint mindössze 55-57 százalék között mozog. Sajnálatos, hogy a fiatalok 25 százalékának nincs szakmai végzettsége, ráadásul ők már nagyon sokan kikerültek a támogatott állami képzésekből. Hiány van a jól képzett szakmunkásokból, van, ahol a túlképzés, máshol hiányszakmák a jellemzőek.
Itt kell kitérjek arra is, hogy éppen Kara Ákos képviselő úr - ő Győr-Moson-Sopron megyei - megyéjéből mintegy 40 ezer honfitársunk jár át dolgozni a határ túloldalára, és összesen sajnos mintegy 100 ezer főt jelent azoknak a száma, akik jelenleg nem Magyarországon keresik a boldogulásukat. Itt felmerül a kérdés, hogy akkor valójában kiket is akarunk mi képezni, ha a fiataljaink, akiket súlyos pénzekért sikerül egy szakmunkás-bizonyítványhoz juttatni, utána külföldön keresik az érvényesülési lehetőséget.
(19.00)
A torz foglalkoztatási szerkezethez hozzájárul a torz képzési szerkezet is, hiszen aránytalanul sok pénz van a szakképzésben. Egy orvos, illetve egy szakmunkás kiiskoláztatása lényegében ugyanannyiba kerül, Garai Péter tanulmánya, vizsgálata alapján mintegy 1,7 millió forintba. Rendkívül bonyolult a rendszer, sok az állami irányító, szervező és ellenőrző szervezet, drága, feleslegesen párhuzamos feladatokat végeznek el. A szakmunkás-bizonyítvány értéke pedig degradálódott, mert már gyengébb képességű tanulók választják csak a szakiskolai képzést. Sőt, gyengébb képességű tanulók már a szakközépiskolákban és a gimnáziumokban is, azt lehet mondani, többségben vannak bizonyos iskolákban.
Ehhez járul még hozzá a bolognai rendszer bizonyos túlkapása, és itt szeretném még kiemelni azt is, hogy a modulrendszerben is rengeteg hiányosságot lehetett tapasztalni az elmúlt években. Hiányzott a követelményrendszer, a megfelelő tananyag, és saját tapasztalatból kell mondjam, hogy a pedagógusoknak saját maguknak kellett sok esetben összeállítani a követelményrendszert, a vizsgafeladatokat, a tételsorokat úgy, hogy ehhez semmilyen érdemi segítséget nem kaptak. Ezek a folyamatok odavezettek, hogy jelenleg nőtt a diplomás munkanélküliek száma, a szakmunkásképzésekre tehát a leggyengébb képességű tanulók járnak, funkcionális analfabéták kerülnek be a középiskolákba, és csak egy nagyon kis elmozdulás tapasztalható az elmúlt években a szakmunkás szakmák irányába.
Hogy említsek néhány pozitívumot is az önök tevékenységéből, vannak pozitív tervek, elképzelések, hiszen például a minisztériumi felügyelet, vagy hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium alá került a szakképzés, ez mindenképpen pozitívumként tekinthető, hiszen így a gazdaság szereplői beleszólhatnak a szakmunkásképzésbe, és a piaci igényekhez való alkalmazkodásnak is megvan a lehetősége. Az elmúlt időszakban az új követelményrendszer nagy részét kidolgozták, az idei tanévtől kezdve pedig a gyakorlati órák száma 50 százalékkal nőtt. A szakmai záróvizsgák ideje és a vizsgafeladatok száma csökkent, és egyre több vállalat vállalta el, hogy a tanműhelyeket biztosítja az iskolák számára.
Viszont rengeteg a tisztázatlan kérdés, és nagyon úgy tűnik, hogy ismét lehetetlen a helyzet. Hiszen a szakképzés finanszírozása nincs megoldva, erről is szól lényegében az előttünk fekvő törvényjavaslat. De itt rögtön fel is merül a kérdés, hogy vajon ha a térségi integrált szakképző központok az alanyai ezeknek a szakképzési hozzájárulási összegeknek, akkor már rögtön azt kell mondjam, hogy mivel a szakképző központok kudarcot vallottak az elmúlt években, sajnos innentől fogva felesleges pénzkidobásnak tűnik. Addig, amíg nincs rendezve ezeknek a képzőközpontoknak a helyzete, fölöslegesnek tűnik számukra ezeket az összegeket odaadni. Hiszen a holland minta alapján létrehozott tiszkek - azt kell mondjuk - 2008-tól kezdve a legnagyobb pazarlást jelentették a szakképzésben. Gondoljanak csak bele abba, hogy egy menedzser - vagy nevezzük szakértőnek -, aki egy térségi integrált szakképző központnál dolgozott, ami munka lényegében azt jelentette, hogy hetente egyszer ellátogatott az adott intézménybe, egy ilyen menedzser 500-600 ezer forintot is felvett havonta.
Nem működött az sem, hogy több iskola összevonása után egy közös gigaintézmény jött létre, ahol pedagógusként azt kell mondjam, hogy elembertelenedett környezet fogadta a gyermekeket. Ráadásul az intézmények között sok esetben nem volt megoldott a közlekedés, nem tudtak megfelelően eljutni például a központi tanműhelybe, és a tanároknak is növelte az utazásra fordított idejét az, hogy sok esetben külön intézménybe osztották be őket tanítani, egy nap akár két helyen is kellett helytállniuk.
Részben uniós forrásokból fedezték, a másik részt pedig a magyar állam tette hozzá a tiszkek finanszírozásához, és ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vállalta a garanciát. Itt megint azt kell mondjuk, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt - és azt kell mondjam, ez ma sem változott - az az intézmény, az a szervezet, amely az uniós pályázati pénzek lenyúlásában nagyon nagy részben szerepet vállalt.
Hiányzott a megfelelő kontroll a térségi integrált szakképző központokban, és ez ma sincs megoldva. A felnőttképzési tanfolyamokra nincs kereslet, és rengeteget költöttek feleslegesen például reklámköltségekre, amit senki sem ellenőrzött. A szülők ellenszenvét pedig érthető módon kiváltotta az iskolák összevonása, az, hogy gyermeküket egyik pillanatról a másikra más településre kellett járatniuk ahhoz, hogy ugyanazt a szakmát tanulhassák.
Azt kell leszögezni, hogy a szakértők lényegében ugyanazok maradtak, hiányzik a radikalizmus, nem mernek hozzányúlni gyökeresen a szakképzéshez. A német modell teljes átvétele helyett pedig csak egy torzót kapunk, a német modellt csak részben veszik át, a túlzott bürokrácia pedig a továbbiakban is jellemző.
Az előterjesztést véleményünk szerint azonban nemcsak a szakképző intézmények szemszögéből kell vizsgálni, hanem a szakiskolákat illető szakképzési hozzájárulást fizető cégek szemszögéből is. Ugyanis az utóbbi területen három fél érdekelt abban, hogy megmaradjon a szakképzési hozzájárulásnak az adott vállalkozásba való visszaforgatásának a lehetősége, vagyis hogy egy adott cég az alkalmazottainak képzésére fordíthasson egy bizonyos összeget. Egy képzési vállalkozás pedig abban érdekelt, hogy a cégek továbbra is képzésekre, illetve tréningekre költhessék a szakképzési hozzájárulásra fizetendő összeget úgy, hogy a cég nagyságának függvényében az összeg egy részét a jövőben is dolgozóik képzésére számolhassák el.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ezzel kapcsolatosan be is adtam egy módosító javaslatot, hogy a továbbiakban is biztosíthassanak a munkáltatók dolgozóik számára nyelvtanfolyamokat, számítástechnikai képzéseket, hiszen ez azoknak a képzőközpontoknak, sok esetekben kisvállalkozásoknak is az érdeke, akik ezeket a dolgozókat képezték. Beszéljünk itt például a nyelviskolákról, amelyek ráadásul, ha 50 fő alatti cégekről van szó, nem is vehetnek fel szakképzési támogatást. Erre vonatkozóan is lenne egy módosító javaslatom, hogy az 50 fő mint küszöb kerüljön ki a törvény szövegéből, és ne diszkrimináljuk feleslegesen a vállalkozásokat a tekintetben, hogy hány főt is foglalkoztatnak, részesülhessen mindenki a szakképzési támogatásból, és természetesen pályázhassanak valamennyien.
Azt gondolom, nem biztos, hogy a túlzott bürokrácia leépítésre kerül a törvényjavaslat által. Nem vagyok biztos abban, hogy megvan önöknek a szükséges infrastruktúrájuk ahhoz, hogy az ügyintézést le tudják bonyolítani minden résztvevő helyett.
(19.10)
Még itt is egy aggály merül fel, hogy félő, esetleg csak Fidesz közeli cégek vehetnek részt majd a képzések szervezésében, esetlegesen úgy írják majd ki a pályázatokat, a közbeszerzést, hogy csak egy szűk kör tudjon ennek megfelelni. (Z. Kárpát Dániel: Volt már ilyen a történelemben.) Igen, volt már ilyen a történelemben.
Ez a törvényjavaslat újfent tükrözi azt a kormányzati kommunikációs trükköt, amely szerint a nemzeti mázba belemártott liberális Fidesz elképzeli a nemzeti együttműködés rendszerét, vagyis az ilyen lépésekkel, hogy néhány nap alatt érdemi párbeszédet tudjunk folytatni azokkal a szereplőkkel, akiket érint maga az előterjesztés, illetve magával a társadalommal is, hiszen ennek a törvénynek a társadalmi kihatásai hihetetlen szélesek. Azt gondolom, ezt el kell utasítanunk.
Majd folytatnám, mert hamarosan lejár az időm. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
