ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik megtisztelik jelenlétükkel ezt a vitát, legyenek akár képviselőtársaim, vendégek vagy a sajtó képviselői. Nagyon vártuk ezt a napot, és még mindig remélem, hogy sikerül egy különleges hangulatú vitát lefolytatnunk. Ezért azzal kezdeném, amiben egyetérthetünk: ha van valami, amiben igazán eljött az ideje a tabudöntögetésnek, az a nők politikai részvételének ügye; ha van valami, amiben van esélye a pártok fölötti összefogásnak, akkor ez az az ügy. A nők társadalmi és gazdasági részvételének növelése elemi érdekünk, mindannyiunknak, minden racionális érv amellett szól, hogy a jelenlegi helyzeten változtassunk.
Sorra véve azokat a tényeket, amelyekben egyetérthetünk, az első talán az, hogy a jelen helyzet tarthatatlan. Hazánkhoz abszolút méltatlan, gazdasági-társadalmi fejlettségével messze nem arányos, hogy a környező országokhoz, de még Közép-Ázsiához képest is rosszabb a helyzet: a népesség 52 százalékát kitevő nőket csupán 9 százaléknyian képviseljük a Házban. Ukrajna, Örményország, Grúzia - Georgia - vannak velünk egy szinten, az EU-ból is csak Ciprus, Románia és Montenegró áll 11 százalék körül. Hozzánk képest dupla ennyien, 15-16 százalékon állnak Kazahsztánban, Albániában, Azerbajdzsánban, Tádzsikisztánban, és még sorolhatnám. 20 százalék fölött áll szinte az összes térségbeli magunkfajta ország, Bulgáriától a balti országokig, de még itt is találhatunk bőven közép-ázsiai országot, Üzbegisztán és Kirgizisztán is 22-23 százalékon áll. Jelenleg Lengyelország a keleti csúcstartó 35 százalékkal. Erre később még kitérek.
Az IPU adatai szerint húsz év alatt a 43. helyről a 134. helyre csúsztunk vissza a női képviselők arányában. Ráadásul az az abszurd helyzet áll elő, hogy egyre több a női jelölt, és mégis pont ellenkezőleg fordul az arány: egyre kevesebben válnak közöttük képviselőkké. Ez persze könnyen előállhat egy olyan, nem valóságos kvóta, álkvóta alapján, amelynél a nőket a lista aljára teszik be. Így került be sajnálatos módon négy nő mindössze az 59 fős szocialista frakcióba, miközben papíron kimutatható, és a nemzetközi kutatásokban önkéntes kvótaként jelentkezik a szocialisták 20 százalékos kvótája. Ennél megalázóbb lépést kevés párt követett el a nőkkel szemben. Ezt nem én mondom, szocialista nők mondják elkeseredetten a beszélgetéseinkben.
Így lehet tehát visszaélni a kvótával. De lássuk, hogyan lehet okosan élni vele! Lengyel barátaink példája mutatja: ha akad egy bölcs vezető, aki figyel a világra, és nem riad el a nem ortodox módszerektől, történelmet írhat. Ez történt Lengyelországban.
(10.40)
Mivel elégedetlenek voltak a 20 százalékos aránnyal, 2011 elején megszavazták parlamenti törvényi szinten a 35 százalékos arányt a listákon, felkutatták és felkészítették a női jelölteket, és jelentősen tovább javítottak egy olyan arányon, amelyről mi ma még csak álmodhatunk. A miniszterelnök egy kicsit csalódott volt, hogy nem sikerült 50 százalékos arányt kiharcolni - ez egy konzervatív lengyel kormányfő véleménye.
Arról, hogy a listás helyek méltányos eloszlását milyen alkotmányjogi érvek támasztják alá, nem én fogok beszélni, hanem Karácsony Gergő, aki a választási rendszerek kutatója nagyon hosszú ideje. És ne is ragadjunk le a szabályozási kérdéseknél, hiszen az LMP éppen azért kezdeményezte a parlamenti vitanapot és egyben egy társadalmi vitát, hogy szélesítsük ki a vitát az alapkérdésre is: vajon szükség van-e több nőre, és ha igen, miért? Mit adnak hozzá a nők a politikai vitákhoz és a döntéshozatalhoz? Miért akarjuk, hogy nőjön az arányuk? Ha többen vannak, akkor az hogyan hat? Mi az a kritikus tömeg, ami fölött érdemi hatással van a jelenlétük a döntéshozatal minőségére? És hogyan segíthetjük őket abban, hogy többen kapjanak kedvet, és fordítsák valóban meglévő tehetségüket a politikai, közéleti tevékenységre?
Kutatásokkal alátámasztott érvrendszer áll rendelkezésre a nők arányának növelése mellett. Amiben tehát reményeink szerint egyetérthetünk, az az, hogy jót tesz a társadalomnak, ha a legfőbb döntéshozatalban minél inkább a természetes arányhoz közelít a nők aránya. A természet végtelenül bölcsen alakította ki ezt az egyensúlyt, amelynek felborulása egészen egyszerűen rontja a döntések minőségét. Kutatások mutatták ki, hogy a nők kompromisszumkészebb, türelmesebb stílusban dolgoznak, jól használják azt a biológiai adottságukat, a megosztott figyelem képességét, amely nemcsak a családban, de a munka világában is nagyon hasznos tulajdonság. Hiszen a döntéshozatal művészete éppen abban áll, hogy képesek legyünk egyszerre figyelni több - akár eltérő - csoport érdekére és helyzetére, és azokat tudjuk konszolidálni.
A nők bizonyítottan nem pozíció-, hanem teljesítményorientáltak. A mi lelkiismeretünk akkor nyugodt, ha mindent elkövettünk, és kitartunk a céljaink mellett. A nők számára a politika és az ebben óhatatlanul fontos lobbizás alapja sokkal inkább az érték és az érzelem, nem pedig az érdek. Az informális csoportok építésében a férfiaknál ritkábban veszünk részt, ezért elsősorban nem így jutunk előre, hanem folyamatos önképzéssel. Objektív, mérhető tudás megszerzése az, amivel bizonyíthatunk. Ez az a bizonyos “kétszer annyit kell teljesítenem, hogy elfogadjanak nőként” érzés, amit, azt hiszem, sokan megtapasztalunk.
Ma már a nők képzettebbek, mint a férfiak, részvételük objektíven mérhető módon emeli a döntések szakmaiságát, minőségét. Mindezt nem én mondom, hanem tudományos kutatások támasztják alá. De még ma is sújtja a nőket a kompetenciacsapda, vagyis az, hogy vélekedések - és nem tudományos bizonyítékok - alapján bezárják őket az úgynevezett nőies témákba: szociális kérdések, oktatás, egészségügy. Sokszor hiába ért remekül egy nő a közgazdasági, jogi kérdésekhez, ahhoz nem engedik közel. Az LMP-ben ezzel ellentétben nőt delegáltunk a mezőgazdasági, nemrég pedig a külügyi bizottságba, és férfi ül a szociális bizottságban, ahol a túlnyomó többség nő. Múlt héten történt meg első alkalommal az is, hogy nő képviselt egy frakciót a házbizottságban: az LMP képviselőnője. A nők elsősorban nem harcra, hanem érvelésre építenek. Ez azért is fontos, mert a mai, rendkívüli egymásrautaltságban működő globális világban az együttműködésen alapuló, a megoldásorientált politika lehet sikeres; míg a modern politika alapja a konfliktus volt, a posztmodern politika erénye és képessége a megoldás.
Arra, hogy hogyan lehetne segíteni felkészíteni és bevonzani a nőket a közéleti terepre, számtalan remek megoldás van. Ez már nem a parlamentnek, hanem az egyes pártoknak és bizony nekünk, nőknek is a feladatunk. Nekünk kell kezdeményeznünk, hogy az utánpótlás-felkészítés - hogy a férfiak kedvéért azért a női vitanapon is elhangozzék egy, a fociból vett kifejezés, tehát még egyszer mondom, az utánpótlás-felkészítés - elinduljon a pártban, helyi és magasabb szinteken egyaránt. Mi az LMP-n belül képzéssel, rendszeres, klubszerű megbeszélésekkel, a kongresszusok előtti női nappal - ami nálunk elég gyakori -, minden megbeszélésünkön gyermekfelügyelettel és sok más módon igyekszünk a nőket bevonni, aktivitásra késztetni és segíteni. Női szóvivőt választottunk a férfi szóvivő mellé, lesz egy nőknek szóló ökopolitikai előadás-sorozatunk, folyik a mentorprogramunk, és még sorolhatnám. Mindez garantálja, hogy nálunk a már évek óta működő rendszerben nem kvótanők kapnak lehetőséget.
Az LMP érzékelhetően kezd a nők pártjává válni. Nem lennénk hűek magunkhoz azonban, ha nem említenénk meg az északi országok példáját is. A Világgazdasági Fórum kutatása szerint szoros összefüggés van egy ország versenyképessége és a nők és férfiak esélyegyenlősége között. Ezeken a listákon az északi országok vezetnek, amelyek komolyan megdolgoztak azért, hogy a nők teret kapjanak - és nem azért adnak teret a nőknek, mert ott már pörög a gazdaság, hanem azért pörög a gazdaság, mert a nők teret kapnak. Ők is és az EU is már a gazdasági kvótánál tartanak, míg mi még a politikai esélyteremtésért küzdünk. Ők már tudják, hogy a nők univerzális tudására - amelyet a miniszterelnök úr is gyakorta emleget - számítani lehet és kell is. Mindannyiunk így lesz gazdagabb, így válhat hazánkból is büszke, boldog és eredményes ország. Kérem önöket, gondolják át, és tegyenek le önök is egy javaslatot a Ház asztalára, ahogy azt mi megtettük, amellyel elindulhatunk egy színesebb, konszenzusteremtőbb és befogadó politikai élet irányába.
Még egy dolgot szeretnék tisztázni az előzőek kapcsán, a reakcióra majd a végén vissza fogok térni, de két dolgot szükséges helyre tennünk azokból az eddig elhangzott beszélgetésekből, amelyek némileg félrevisznek. Egyrészt a “rátermett” szót szeretném száműzni ebből a vitából. A rátermettség azt jelenti, hogy eleve arra termett valaki, egy adottsága van. Mi a nőkre nem a rátermettség alapján gondolunk, hanem az alkalmasság és a felkészültség keretében gondolunk rájuk. Ezért gondolunk úgy rájuk, mint aki nem arra termett, hanem mint aki azzá válhat, hogy alkalmas lesz a politikai részvételre.
Még egy dolgot szeretnék helyre tenni: tényszerűen nem igaz az, hogy a képzettek válnak egyre inkább konzervatívvá Magyarországon, ahogy ezt a kormányexpozéból hallottuk. Nem! A képzettek - férfiak és nők összessége - minden társadalmi csoportban már régen a kétkeresős családmodell mellett tették le a voksukat, nagyon régen. Ami igazán változott, az az arány: ma már a képzetlen férfiak is jobban támogatják a kétkeresős családmodellt, belátván azt, hogy egészen más és jobban működő családok vannak akkor, ha ez arra a fajta modern családfelfogásra támaszkodik, amit ma mindannyian megtapasztalunk, ha olyan partnerünk van.
Még egyetlenegy gondolatot ehhez: amikor az hangzik el ebben a Házban, hogy a lélek, a magyar néplélek tradicionális, azt gondolom, hogy a magyar néplélek, ha bármilyen kijelentést tehetünk, alapvetően az egyenjogúság híve. Ma Magyarországon a felmérések szerint támogatják az emberek azt, hogy több nő legyen a politikában. Azt szeretnénk a mai vitanapon elérni, hogy kitaláljuk, hogyan teremthetjük meg ezt a lehetőséget nekik.
Köszönöm. (Taps.)
