SNEIDER TAMÁS

Full text search

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, az itteni felszólalásokból is látszik, hogy igen szép vitát lehetne nyitni erről a kérdéskörről, ezért is kérem én a kormánypártokat, mivel sok tekintetben - mint látható - hasonlóan gondolkodunk, egyetértve azzal, hogy megvárva a szociális konzultáció eredményét, igenis vegyék tárgysorozatba, és adott esetben térjünk vissza rá az ősz folyamán, vitassuk meg ezeket a kérdéseket.
Én mindenképp szeretném azért megjegyezni, hogy egyszerűen értetlenül állok az itteni LMP-s és MSZP-s felszólalások előtt. Felvidéken ezt mindössze néhány nagyon szélsőséges liberális személy engedhette meg magának, hogy így viszonyuljon az ottani szociális kártyához, az egész társadalom mellette áll tulajdonképpen. Megdöbbentő, hogy büntetésnek tartja azt MSZP-s képviselőtársam, ha nem alkoholra költi a segélyt és a gyerekekre szánt családi pótlékot egy családfő, hanem bizony tejet vásárol a gyerekeknek; erről van szó. Ez a büntetés? Hiszen ez a javaslat semmi másról nem szól, semmilyen büntetés nincs benne, mint hogy azt akarjuk, hogy azok a gyerekek, akiket sok esetben igen meggondolatlanul, akár nyolc-tíz gyermeket is vállalnak, megfelelő körülmények között nőjenek fel, ne azt lássák, hogy a szüleik soha nem dolgoznak, állandóan kocsmába járnak, és innentől kezdve az ő életük is gyakorlatilag ilyen körülmények közé lesz bezárva.
Úgyhogy nagyon kérem a tisztelt képviselőtársaimat, a kormánypártokat, hogy gondolják át a javaslatot, és kérem, vegyék tárgysorozatba, hogy az ősszel erről lehetőleg egy jó parázs vitát folytathassunk, és láthassa a társadalom, hogy ki ki mellett áll.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi