BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, hogy nem lehet szó nélkül hagyni Göndör képviselőtársam depressziós hozzászólását (Derültség az MSZP soraiból.) és riogató hozzászólását, ugyanis a következőről szól. Az Állami Számvevőszék ott ellenőriz és ott fog ellenőrizni, ahol közpénzt használnak fel, mégpedig annak jelentősége kapcsán, hogy a közpénzt nyomon kell követni, és el kell számolni, legyen ez a közszférában, magánszférában, cégnél, állami vállalatnál, önkormányzatnál vagy bármely helyen. Hölgyek, urak, ezt tisztán kell látni! Egyszer végre rendet kell tenni abban a kérdésben, hogy a közpénzeket ellenőrizni kell, az állampolgárok ezt elvárják tőlünk, a rend nagyon fontos, az átláthatóság, az elszámoltathatóság, és ezt egy szervezet fogja számunkra, a parlament részére prezentálni.
Hölgyek, urak, nagyon helyes és nagyon jó dolog, nem úgy, mint ahogy önök csinálták. Vége a mutyi-matyinak, a közpénz és az azzal kapcsolatos gazdálkodás a nyilvánosságra tartozik. Minden magyar állampolgárnak tudnia kell arról, hogy hogyan és miként használták fel, legyen az akármilyen magánvállalatnál vagy kivitelezőnél. Akihez közpénz landol, hölgyek, urak, azt ellenőrizni szükségeltetik. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.