FARKAS SÁNDOR

Full text search

FARKAS SÁNDOR
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Vágó Gábor képviselőtársam felszólalásának első mondataira szeretnék reagálni, mert úgy gondolom, hogy az a néhány megjegyzés nem helytálló és nem valós, amit azzal szeretnék alátámasztani, hogy a 2008. év után ismét az agráriumnak egy kiemelkedő teljesítménye volt a 2011. év - erről majd az agrárgazdasági jelentésben pontosan be fogunk számolni az ősz folyamán -, amihez nagymértékben hozzájárultak a megfelelő termésátlagok, a jó vagy közepes felvásárlási ár, és nem utolsósorban az időben juttatott, kiszámítható módon juttatott támogatások.
De hogy ezt mégis jobban alátámasszam, engedje meg, hogy egypár mondatot idézzek egy anyagból: “Konjunktúra időszakát élte 2011-ben az élelmiszer-gazdaság. Erre utalnak a KSH előzetes éves adatai is, hiszen agrár-külkereskedelmi forgalmunk az országos átlagot lényegesen meghaladó módon fejlődött. Az agrárkivitel 6, az élelmiszer-gazdasági behozatal pedig mintegy 2 százalékponttal lépte túl a nemzetgazdasági átlagot, és mivel az agrárexport növekedési üteme 5 százalékponttal meghaladta a behozatalét, így az agrár-külkereskedelmi mérlegtöbblet is dinamikusan javult.”
Ezt csak azért voltam hajlandó elmondani, arra reagálás, hogy az ágazat értékelése még teljes mértékben korai. De úgy gondolom, és ezt a gyakorlatból is érzem, és a gazdák is érzik, hogy egy megnyugtató, biztonságos éven vagyunk túl az agráriumban. Természetesen nem kívánok erről most vitát nyitni, ezt csak inkább tájékoztatóképpen mondtam a képviselőtársamnak.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi