DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Van egy diszkrét bája, amikor a szocialisták maguk beszélnek a gyermekétkeztetésről és a gyermekéhezés felszámolásáról, amikor a saját programjuk vezetője, Ferge Zsuzsa ismerte be a saját kudarcukat annak idején, amikor bár 80 milliárdos keretet biztosítottak erre, de csak 8 milliárd forintot használtak föl ténylegesen. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem igaz.) Valahogy úgy látom, hogy a szocialistáknak ellenzékben mindig van egy jó ötletük, hogy mit hogyan lehetne csinálni, amikor kormányon vannak, akkor mindig van egy kifogásuk, hogy mit miért nem csináltak meg. Nincs ez másként a gyermekéhezés tekintetében sem.
Már a mai napon szóba került a családok helyzete. Ön is itt volt, amikor elmondtuk, hogy míg az emberek átlagos jövedelme 7 százalékkel nőtt az elmúlt négy esztendőben, miközben az infláció lényegében megszűnt, a családosoké 12 százaléknál is nagyobb mértékben. Tehát jóval nagyobb mértékben nőtt azoknak a jövedelme, akiknek gyermekük van. Mi úgy gondoljuk, hogy például ez is egy jó út arra, hogy a gyermekszegénység ellen küzdjünk. És hitelesebb, mint amikor önök éhségmenetet szerveznek, amelynek az élére százmilliós bankszámlával rendelkező képviselőtársukat állítják. Önök felhasználják a szegénységet és a szegény embereket, nem pedig megoldani igyekeznek a problémájukat.
(11.50)
Valamiért úgy gondolják a szocialisták, hogy ameddig szegények vannak ebben az országban, addig van politikai esélyük a parlamentben maradásra. Mi azonban tényleg igyekszünk hatékonyan fellépni ezzel szemben. Önök a családi pótlékot meg akarták adóztatni, mi bevezettük a családi adókedvezmény rendszerét, önök megduplázták a munkanélküliséget, mi pedig a családos anyáknak kínáltunk munkahelyvédelmi akciótervet.
Ha megnézzük, hogy a szocialista kormányok mikor emeltek a nyári gyermekétkeztetési támogatásokon, azt láthatjuk, hogy a választások évében voltak ők is igencsak aktívabbak. Ha megnézzük, hogy hogyan volt pár évvel ezelőtt, mondjuk, 2006-ban, 2007-ben vagy 2008-ban, a számok miként alakultak akkortájt, azt láthatjuk, hogy amíg akkor 1,2 milliárd forintot költött erre az állam, most 2,64 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy valóban - ahogy ön is említette - a tavalyi évről az idei évre 10 százalékkal növeltük ezt az összeget, és ha a korábbi éveket nézem, a korábbi, ön által hivatkozott szocialista időszakot, annak a dandárjához képest - kivéve a kampányidőszakra való felkészülést - 1,2 milliárd helyett 2,6 milliárd.
Ugyanúgy 120 ezer gyerek részesül ilyesfajta támogatásban az önkormányzatokon keresztül, de míg a korábbi időszakban 30 nap volt, most már egy jó pár éve 44-54 nap, amikorra ez a fajta támogatás jár minden családosnak. Elmondhatjuk tehát, hogy nagyobb biztonságban vannak most már a gyermekek. Igyekeztünk egy olyan rendszert kialakítani, ami nem csupán a gyermekek nyári étkezésében, étkeztetésében segít, de helyzetbe hozza a helyi vállalkozókat, és ezen kívül egészségesebb élelmiszert is tud a gyerekeknek adni a nyári időszakban. Ezért emeltük meg például azt az összeget is elég nagy mértékben, amit fejenként erre a célra lehet fordítani, hiszen azt mondtuk, hogy mostantól nem felmelegített konzerv élelmiszert kell a gyerekeknek adni, hanem 40 kilométeres körzetből vagy a szomszéd megyéből kell beszerezni az élelmiszer-alapanyagokat, ezáltal a helyi gazdáknak teremtettünk megélhetést - így nemcsak a gyermekeknek, hanem a helyi gazdáknak is biztosabb lett a helyzetük -, és azt a helyi konyhákon kell feldolgozni. Önök nyilvánvalóan támadták ezt a rendszert, hiszen önök annak a rendszernek voltak a támogatói, a haszonélvezői - gondolom, elsősorban anyagi támogatói -, amelyben nagy, akár nemzetközi tulajdonban lévő cégek esetében nagy szolgáltatók vitték helybe az élelmiszert, nagy konyhákon, akár több száz kilométerre elkészítve, lehűtve, lefagyasztva, és utána helyben csak felmelegítették ezeket a konzerveket a gyerekeknek. Most ez sokkal egészségesebb, s azt is mondhatjuk, az új rendszer pedig képes arra, hogy az önkormányzatok eltérő helyzetében a leghátrányosabb helyzetű gyerekeknek a legtöbb támogatást nyújtsa.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi