DR. CZOMBA SÁNDOR

Full text search

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: A diákmunkával kapcsolatban valóban egy ombudsmani jelentés készült, amely arról szólt, hogy volt olyan, ahol a közeli hozzátartozót vitte ki. A 16 ezer emberből négy, írd és mondd, 4 fő esetében fordult ez elő két település kapcsán. Ezt csak zárójelben szeretném megjegyezni, tehát nem ez volt a jellemző.
Egyébként a mostani körlevélben felhívjuk az önkormányzatok figyelmét, taxatíve leírva, hogy az ombudsmani jelentésben megfogalmazottakat legyenek szívesek figyelembe venni az esélyegyenlőség jegyében a következő program bevonásánál.
Ifjúsági garancia: sokszor elhangzott, hogy a magyar kormány tétlenül áll, és csak nézi a helyzetet. December 5-én beadtuk az ifjúsági garanciaprogrammal kapcsolatos elképzeléseinket az Európai Unió megfelelő helyszínére. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy el van fogadva a program. Csak arra mondtuk, hogy összesen 15 milliárd forint áll rendelkezésre hét évre, amit a négy leghátrányosabb helyzetű régióra ad az Unió.
(12.20)
Hát ez bizony, finoman fogalmazva is, csepp a tengerben! Ehhez mi még 205 milliárd forintot teszünk a következő hét évben, és azt tervezzük, hogy 180 ezer (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) fiatalnak fogunk segíteni ilyen módon. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi