DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm, Czomba államtitkár úr, de azért itt korai lenne még az öröm, ugyanis az ombudsman úr volt az, aki elég erős kritikát fogalmazott meg pontosan a programmal kapcsolatban. Hiszen volt olyan település, ahol a programban szinte kizárólag önkormányzati képviselők vagy köztisztviselők hozzátartozóit alkalmazták. Nagyon remélem, hogy nem ennek a gyakorlatnak a folytatása áll készen idénre nézve is. Ezért gondolom azt, hogy ha önök kormányra készültek, akkor fel kellett volna készülni arra, hogy ez a program elinduljon, méghozzá úgy, hogy az ombudsman úr által kifogásolt részeket ki tudják javítani. Én nagyon fogom figyelni ennek a programnak a megvalósulását. Nagyon remélem, hogy a nyár elmúltával nem arra fogunk visszatérni, hogy milyen hibák ismétlődtek meg évről évre.
Még egy kérdésem van az ifjúsági garanciaprogrammal kapcsolatban. Önök felvállalták, hogy 25 év alatti munkanélküli fiataloknak négy hónapon belül munkát, oktatást vagy gyakorlatot adnak. Kikértem önöktől az akciótervet, és abban azt írják, hogy különböző csomagokat helyeztek kilátásba a fiataloknak. Kérdezem, államtitkár úr, hogy hogyan állnak ezek a csomagok az ifjúsági garanciaprogram keretében. Pontosan mire készülnek, mikor és hogyan e garanciaprogram keretében a következő időszakban? (Taps az LMP padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi