DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudok elmenni amellett, hogy önök most zsinórban a második ciklusukat kapják, és ugye, nagyon sok minden nem változott. 2010-ben ugyanaz a személy, aki most átvette ezt a tárcát, és itt Korózs Lajos gondolatait folytatom, gyakorlatilag azt mondta, klasszikusokat csak pontosan, úgyhogy idézni fogom: „Ha mindent nem tehetünk is, őrültség volna semmit nem tenni.” Na most, ez az a keveset tevés politikája, ez az, ami mindig jellemezte önöket, hogyha szociális kérdésekről volt szó. És ehhez most már nagyon durván hozzájárul egy olyanfajta ideológiai hozzáállás, ami kezd egészen gyomorforgató lenni. Ugyanez az ember, akitől ezt idéztem, beszélt már tisztes és lumpenszegénységről, beszélt olyan családokról, akik szerinte méltók a család elnevezésre meg olyanokról, akik szerinte nem méltók. Most pedig, ugye, ott tartunk, hogy problémásokról beszél meg teherhordókról.
Nézzék! Azt azért világosan kell látni, hogy lehet, önök kommunikációsan azt gondolják, hogy ez egy jó irány, amit csinálnak. De a probléma az, hogy önök nemcsak így beszélnek, hanem így is gondolkodnak, és ezzel teremtenek ürügyet ahhoz, hogy százmilliókat vonjanak ki a szociális területekről, befagyasszák a családtámogatásokat, megszüntessenek ellátásokat, vagy ne adjanak rendes béremelést a szociális dolgozóknak. És ez a szomorú a Fidesz-ideológiában és ebben az egész salátában, és az összes törvényben, amit letettek önök elénk az elmúlt hetekben, ez látszik.
(15.10)
Onnantól kezdve figyelem ezt, amióta frakciók közötti tárgyalások voltak arról, hogy milyen bizottságok legyenek. Akkor a Fidesz delegációja azt mondta, hogy ne legyen munkaügyi bizottság meg foglalkoztatási - a rendszerváltás óta mindig volt -, mert a vállalkozásfejlesztési jobb, mert a másik az olyan szakszervezetis. Önöknek ez a szitokszó. Ha én azt mondom, hogy a nemek közötti esélyegyenlőségi bizottságot kell csinálni, önök azt mondják, hogy miért, hát ott van a vállalkozófejlesztés, a szülőnők piaci integrációjáról majd ott lehet beszélni.
Na nézzék, a probléma az, hogy önök nem is értik, hogy mi miről beszélünk. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi