CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm. Szilágyi György fölszólalására szeretnék reagálni röviden, mert úgy gondolom, nem a végén kell azt a néhány gondolatot elmondani, amit most szeretnék, hanem közben, amíg a nézők, akik még érdeklődnek a mai vita iránt, friss élményekkel vannak az ő hozzászólása kapcsán.
Demagógiáról beszélt. Hát, amit én az elmúlt tíz percben hallottam, az volt a mély demagógia, kedves képviselőtársam. Mert sajnos nem arról beszélt, amiről ez a módosítás szól, ugyanis ez a módosítás, ami előttünk van, mindössze a távszerencsejáték megadóztatásáról szól és nem összességében a szerencsejáték-adóztatásról. Tehát ha figyelmesen olvasta volna a törvénymódosítást, meg figyelmesen hallgatta volna azt, amiről beszélek, akkor én általában amikor a tömegsportról beszéltem, az eddigi elosztási elvekről és az eddig működő folyamatokról beszéltem, mert most is a szerencsejátékból befolyt pénzek jelentős része erre fordítódik. S ezt akarjuk most kibővíteni a távszerencsejátékból befolyt adóból, ami eddig nem folyt be, és éppen azért, mert azt látjuk, hogy a jelenlegi rendszer nem működik, kimondottan csak a távszerencsejáték esetében, mert nincs befolyt adó, ezért próbáljuk úgy módosítani a törvényt, hogy ezután ez egy legálisan működő, kifehérített és olyan módon működő terület legyen, ahonnét adóforintok fognak bejönni. Erről szól ez, és nem arról, amit ön csapongva próbált itt üzenetként elmondani, sok-sok területet megcélozva, és sok-sok területről teljesen hamis képet ábrázolva.
Még egy dolgot szeretnék mondani. Jelenleg is működnek olyan sportpályák, amelyek szerencsejátékból befolyt adóból, adóforintokból épültek meg. Szeretném még egyszer mondani, mint ahogy a felszólalásomkor a közbeszólására reakcióként ki is szóltam önnek, hogy egy csomó helyen ebből oldják meg a mindennapi testnevelés problémáját, a tömegsportot ilyen sportpályákon bonyolítják le, többek között ezekből a pénzekből épült sportpályákon. Ha kíváncsi rá, mondok kapásból önnek jó néhány olyan helyet, ahol ez nagyszerűen működik. Látogassa meg, nézze meg, érdeklődjön utána, miből valósult meg és milyen kihasználtsága van. Ne mondják azt, hogy nem történt semmi sem, ne mondják azt, hogy nem fordítódott pénz a tömegsportra, és az állam nem fordított a tömegsportra, és nemcsak futballra, hanem egyáltalán a tömegsportra pénzt eddig.
Még egyszer szeretném önnek, hogy tiszta legyen a kép, elmondani, hogy most csak a távszerencsejátékról beszélünk, és nem a szerencsejátékok adójáról összességében.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi