HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN

Full text search

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szabolcsban a meggy felvásárlása 40-90 forintos áron kezdődött meg, ez az összeg még a szedés költségeit sem fedezi. Sok helyen már át sem veszik a termést, így több ezer kistermelő nem tudja értékesíteni a termését. Vannak, akik szerint ilyen alacsony árat semmi sem indokol - kartellezésről beszélnek. Mások szerint a tavalyi termés is még raktáron van, így nincs kereslet. Továbbá méretproblémák is nehezítik a jó ár kialakulását. Egy biztos, államtitkár úr, hogy ha nem történik valami, akkor a termés jelentős része a fán fog maradni.
Államtitkár úr, most kell a termelőket megsegíteni. Hívják tárgyalóasztalhoz a feldolgozókat, kezdjenek intervenciós felvásárlásba, hogyha kell, hogy megmozduljon a piac.
Budai Gyula és elnök úr is még magoszos korában 150 forintos árnál már tüntetést szervezett. Azóta Budai Gyula továbbra is a kisgazdálkodók helyzetbe hozásáról beszél, de ehelyett csak azt látjuk, hogy a rombolásban és a haverok helyzetbe hozásában sikerült jeleskednie; miközben nincsen valódi termelői érdekvédelem, a termelőknek nincsen alkupozíciója, a téeszek megszűnése óta nagyszámú, viszonylag alacsony erejű termelő verseng egymással ahelyett, hogy összefognának, és egységesen lépnének fel a piacon. Elégtelen a marketing, nincs piacelemzés, nincs megfelelő versenytársfigyelés, tájékoztatás, és nincsenek azok a háromoldalú keretmegállapodások, amelyekkel az áruházlánci megállapodások előtt már egy normális árat lehetne rögzíteni.
Államtitkár úr, világosan látszik, hogy a piac szereplői erre önmaguktól nem képesek, a minisztériumnak kellene azért tenni, hogy valami ezen a téren elinduljon, és kialakuljanak azok az összefogások, azok a szövetkezések, amelyek egyébként Nyugat-Európa virágzó családi gazdaságait versenyképessé tudják tenni. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi